Béremelési hátrányban a nő: a Kúriához jutott a jogeset

Megosztás Tetszik

Megsértette-e az egyenlő bánásmód követelményét a munkáltató, amikor a szülési szabadságáról visszatérő női munkavállalójának kevesebb béremelést adott, mint a hasonló munkakörben dolgozó férfinak? A peres ügyben a Kúria döntött.

A felperes 2000. november 1-jétől állt munkaviszonyban az alperesnél, előbb projektmenedzser munkakörben, majd 2002. november 15-étől képviselet-vezetői feladatokkal bízták meg – írja egy döntése kapcsán a Kúria közleménye. Az alperes 2006. július 21-én kelt rendes felmondással megszüntette a munkaviszonyát. Vezetői megbízását a jogkörgyakorló 2006. július 21-én visszavonta, ezért ezzel egyidejűleg számára programmenedzseri munkakört ajánlottak fel, amelyet a felperes nem fogadott el.

A felperes a keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és ennek jogkövetkezményei alkalmazását, az egyenlő bánásmód megsértésére hivatkozva 2007. április 1-jétől 2006. július 21-éig terjedő időre 738 141 forint bérkülönbözet, valamint átlagkereset és végkielégítés-különbözet, továbbá prémium és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest a felperes javára 635 691 forint és kamata megfizetésére, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria Mfv.II.10.684/2012/5. számú részítéletével a jogerős ítéletnek a rendes felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei, valamint a bérkülönbözet iránti kereset tárgyában a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

Kifejtette, hogy az eljárt bíróságok nem adták részletes indokát, hogy mely bizonyítékokat értékelve fogadták el az alperes azon előadását, hogy a budapesti és a székesfehérvári képviselet-vezető nem volt összehasonlítható helyzetben. A felperes a perben valószínűsítette, hogy miután a szülési szabadságról visszatért, a vele azonos munkakörű férfi munkavállalóval szemben hátrány érte, mert a személyi alapbérét 2005. április 1-jétől az alperes kisebb mértékben emelte. Az eltérő mértékű nyelvpótlék személyi alapbérbe történő beépítése mellett is megállapítható, hogy míg F.G. tekintetében az alperes 15 százalékot meghaladó bérfejlesztést hajtott végre, addig a felperesnél ez 5 százalékos volt, ezért az alperest terheli annak bizonyítása, hogy a bérfejlesztés során az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta [Mt. 142/A § (1) bekezdés, (4) bekezdés], különös tekintettel arra, hogy a felperes személyi alapbére a szülési szabadságát megelőzően megállapíthatóan magasabb volt, mint az általa megjelölt azonos munkakörű munkavállalóé.

A megismételt eljárásban a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a még el nem bírált rész tekintetében helybenhagyta.

A felperes elismerésére tekintettel a másodfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes, valamint a k-m-i régió képviseleti iroda vezetője azonos végzettséggel, közel azonos munka-, illetve vezetői tapasztalattal rendelkezett, és F.G-nek egy felsőfokú és egy középfokú nyelvvizsgája, míg a felperesnek egy középfokú nyelvvizsgája volt, valamint hogy 2005. április 1-jéig a két képviselet-vezető bruttó munkabére megegyezett. Ez az egyezőség látszólagos volt, mert a bruttó összegen belül a kettőjük alapbére eltért egymástól. A bruttó munkabér egyezőségét az tette lehetővé, hogy F.G. alacsonyabb összegű alapbéréhez a több, és magasabb szintű nyelvvizsgája után 20 százalékos mértékű nyelvpótlékot kapott, míg a felperes 8 százalékot.

A bíróság nem találta megállapíthatónak, hogy az alperes megsértette volna a régi Mt. 142/A §-ában foglalt elveket az alperes munkabérének kialakításakor.

A felperes felülvizsgálati kérelme a Kúria szerint az alábbiak szerint alapos.

Megalapozottan sérelmezte a felperes az elmaradt alapmunkabér-különbözet vonatkozásában hozott elutasító döntést. A törvényszék Mf.4. sorszám alatt a bizonyítási teher szabályáról az alperest tájékoztatta akként, miszerint bizonyítania szükséges, hogy az egyenlő bánásmód követelményét a 2005. április 1. és 2006. június 21. közötti időszakban a bérfejlesztés során betartotta. A bíróság a bizonyítékok értékelése során nem vonta meg annak következményét, hogy az alperes Mf. 12. sorszámú beadványában ezen adatok közlésétől már elzárkózott. Elmulasztotta továbbá a bizonyításra köteles alperes terhére értékelni a projektek számára, és beazonosítására vonatkozóan felmerült kétségeket. A bizonyítási nehézségek ugyanis a bizonyítás kötelezettsége alól az azt terhelő felet nem mentesítik.

Helyesen hivatkozott a felperes a 2006-os létszámadatokban a k-m-i regionális képviselet javára elkövetett számítási hibára. A csatolt táblázat adataiból ugyanis az állapítható meg, hogy helyesen e képviseleten ebben az évben nem 10 fő, hanem csak 7 fő dolgozott.

Mindezek alapján a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével vonta le a törvényszék a következtetését a bérezésre vonatkozóan az egyenlő bánásmód követelményének megtartásáról, illetve arról, hogy a nyelvpótlék alapbéresítésekor a F.G. számára hátrányos helyzet megszüntetése történt. Ez utóbbi megállapítás a bérrendezési szempontok ismeretének hiánya miatt megalapozatlan. A 2003. évi CXXV. törvény 19. § (2) bekezdése alapján az alperes nem bizonyította, hogy a felperes alapbérének 2005. április 1-jétől történő megállapítása az egyenlő bánásmód követelményét nem sérti, ezért e rendelkezés vonatkozásában a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a jogerős ítélet ezen rendelkezését az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot az összegszerűség megállapítása érdekében új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.