A Kúriánál kereste igazát a kirúgott munkavédelmi képviselő

Megosztás Tetszik

Két bírósági fokot is megjárt a munkajogi per, mely a munkavédelmi képviselő munkaviszonyának megszüntetésével kezdődött. Az ügy a Kúriánál kötött ki.

A felperes 1990. február 23-ától állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél, utolsó munkaköre folyamatirányító volt. 2007 októberében munkavédelmi képviselőnek választották, mely tisztségét a munkaviszonya megszűnéséig folyamatosan betöltötte. Az alperessel a felperes munkavédelmi képviselővé történő választása tényét közölték. A felperes munkaviszonyát az alperes 2013. március 28-án kelt és közölt felmondással átszervezésre hivatkozással megszüntette, mely jognyilatkozatát megelőzően nem kérte ki a munkavédelmi bizottság egyetértését. A felperes keresete a rendes felmondás jogellenességének jogkövetkezményeként a munkaviszonya helyreállítására, elmaradt munkabér címén kártérítésként 12 havi távolléti díj megfizetésére irányult.

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperes 2013. március 18-án kelt felmondással a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. A felperes „visszahelyezés iránti” keresetét elutasította.

A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.

A felperes felülvizsgálati kérelme megalapozott.

A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy megválasztott munkavédelmi képviselőként a felperest megillette-e a munkáltató felmondása esetén a munkajogi védelem.

Az Mvt. 76. § (3) bekezdésben foglalt rendelkezés – miszerint a munkavédelmi képviselő munkajogi védelmére a választott szakszervezeti tisztségviselőre vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni – helyes értelmezése szerint a munkavédelmi képviselő feladat- és hatáskörére, megválasztására, működésére vonatkozó munkabiztonsági célokkal igazolt szempontok figyelembe vételét jelenti.

Az Mvt. 76. § (3) bekezdés egyértelműen a munkavédelmi képviselő munkajogi védelmének tartalmára, és e körben a nyilatkozattételre jogosult személyére ad konkrét meghatározást. Ez utóbbi jogosulti kör meghatározása kiterjesztően nem értelmezhető, vagyis akként, hogy e jogosultság kiterjedne a védettséggel érintett munkavédelmi képviselők kijelölésére is.

A munkajogi védelem során a felsőbb szakszervezeti szervet megillető jogosultságok gyakorlására a törvény a munkavédelmi bizottságot, illetve a munkavédelmi képviselőt megválasztó munkavállalókat jelöli ugyan meg, de nem ad ezzel felhatalmazást arra, hogy kiválasszák a munkajogi védelemre jogosult személyeket. Az Mt. 273. § (3) bekezdése ugyanis nem a felsőbb szakszervezeti szervet, hanem a szakszervezetet jogosítja fel a kijelölésre, mégpedig telephelyen foglalkoztatott statisztikai létszámadatok alapján meghatározott létszámkorláttal.

A törvényalkotó ugyan az Mth. 14. § (1) bekezdésének 2013. január 1-jétől történő hatályon kívül helyezésével egyértelművé tette, hogy az 1992. évi XXII. törvény 28. §-a szerint védelemben részesülő szakszervezeti tisztségviselőknek ezen időponttól az új Mt. 273. § (3) bekezdés keretei között biztosítható a munkajogi védelem, vagyis a jogalkotó nemcsak az új Mt. hatályba lépését követően, hanem azt megelőzően megválasztott szakszervezeti tisztségviselők esetében is korlátozni kívánta a munkajogi védelemmel érintett kört, e korlátozó rendelkezéseket azonban tételesen meghatározta az Mt. 273. §-ban. A munkavédelmi képviselőkre azonban ezen korlátozó rendelkezések – kifejezett szabályozás hiányában – nem alkalmazhatók.

A fentiekre tekintettel a felperessel a munkavédelmi bizottság egyetértésének beszerzése nélkül közölt felmondás jogellenes, az Mvt. 76. § (3) bekezdésébe, az Mt. 273. § (1) bekezdésébe ütközik. Ennek következtében a felperes jogszerűen kérheti az Mt. 83. § d) pontja alapján a munkaviszonya helyreállítását.

A felperes keresetét a munkavédelmi képviselőt megillető munkajogi védelem megsértésére alapította, így a téves jogszabályhely megjelölése ellenére – tartalmában – jogszerűen kérhette az első-, és a másodfokú eljárásban a munkaviszonya helyreállítását. Az elsőfokú bíróság téves jogértelmezéssel utasította el erre irányuló keresetét. Az Mt. 83. §-a ugyanis az ott felhívott jogellenességet megalapozó körülmények esetén a bíróságnak a visszahelyezés mellőzésére nem biztosít lehetőséget, mert erre irányuló kérelmet a munkáltató jogszerűen nem terjeszthet elő. A másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán a felperes munkaviszony helyreállításra irányuló fellebbezését nem bírálta el.

A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú közbenső ítéletnek a felmondás jogellenességét megállapító rendelkezését helybenhagyta, míg a meghaladó keresetet elutasító rendelkezés megváltoztatására irányuló fellebbezés elbírálása érdekében a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.