hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Törlesztési haladék, egyes ágazatokban bér- és adóterhek mérséklése – megjelent a kormányrendelet

  • adozona.hu

Rendeletet hozott a kormány „A koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről” címen. A 2020. március 19-étől hatályos jogszabály a Magyar Közlöny 2020/47. számában olvasható.

A rendelet a következőket tartalmazza:

– A veszélyhelyzet fennállása alatt az adósnak a hitelező által üzletszerűen nyújtott hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetés teljesítésére az adós fizetési haladékot kap. A  fizetési moratórium 2020. december 31-éig tart, melynek időtartamát a  kormány rendeletével meghosszabbíthatja. A  szerződéses kötelezettségek teljesítésének határideje, illetve a  kötelezettségvállalás időtartama a  fizetési moratórium idejével meghosszabbodik. A veszélyhelyzet fennállása alatt lejáró szerződés 2020. december 31-éig meghosszabbodik. Az adós az eredeti szerződési feltételek szerint is teljesíthet.

– A rendelet hatálybalépését követően kötött szerződés alapján felvett, zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hitelek esetén a teljes hiteldíj mutató (thm) nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékét.

– A turisztikai, a  vendéglátóipari, a  szórakoztatóipari, a  szerencsejáték, a  filmipari, az  előadóművész, a rendezvényszervező és a sportszolgáltatást nyújtó ágazatok tekintetében a nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó bérleti szerződés felmondással 2020. június 30-áig nem szüntethető meg, a bérleti díj a veszélyhelyzet fennállása alatt nem emelhető, akkor sem, ha azt a szerződés egyébként lehetővé tenné.

– Az előző pontban említett ágazatokban a munkáltató 2020. március, április, május és június hónapokra mentesül a munkabér utáni közterhek megfizetése alól. A munkavállaló munkabérét terhelő járulékok közül kizárólag a  természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettséget kell teljesíteni, annak havi mértéke nem haladhatja meg az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegét, a 7710 forintot. A turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésére kötelezetteknek a 2020. március 1. napjától 2020. június  30. napjáig terjedő időszakra nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni (bevallani és megállapítani sem kell).

– A személyszállítási szolgáltatást végző kisadózó vállalkozások tételes adója hatálya alá tartozó adózók a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a  kisvállalati adóról szóló törvény szerinti adófizetési kötelezettségük alól a 2020. március, április, május és június hónapokra mentesülnek.

– A veszélyhelyzet időtartama alatt előírt tilalmak, korlátozások betartása érdekében a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást az Mt. 97. § (5) bekezdése szerinti közlési szabályoktól eltérően is módosíthatja, a  munkavállaló számára az  otthoni munkavégzést és a  távmunkavégzést egyoldalúan elrendelheti, intézkedhet a munkavállaló egészségi állapotának ellenőrzése érdekében.

A járványügyi helyzettel összefüggő korábbi cikkeinket ITT olvashatja el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink