hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pfizer-BioNTech-vakcina: egy harmadik adagra is szükség lehet

  • MTI
2

A Pfizer amerikai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6-12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében – közölte a vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtök este a CNBC amerikai tévének nyilatkozva.

Albert Bourla hozzátette: sőt, lehetséges, hogy az embereknek majd minden évben be kell oltatniuk magukat a vírus ellen. "Egyébként meg a vírusvariánsoknak döntő szerepük lesz. Nagyon fontos minimálisra csökkenteni azoknak az embereknek a számát, akik ki vannak téve a vírusfertőzésnek" – jegyezte meg.
    
A Pfizer februárban bejelentette: vizsgálja egy harmadik adag oltás beadásának hatását arra az esetre, ha bebizonyosodna, hogy szükség van rá.
    
A Pfizer amerikai konkurense, a Moderna, amely szintén mRNS típusú vakcinát fejlesztett ki a koronavírus ellen, szintén bejelentette nemrég, hogy teszteli egy harmadik adag hatását.  
    
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két gyártó vakcinájának hatékonysága 94-95 százalékos.
    
A Pfizer a BioNTech német biotechnológiai céggel közösen fejlesztette ki a SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcináját, amelyből az Európai Unió további 1,8 milliárd adagot tervez vásárolni 2022-2023-ban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
adózóna.hu

Kedves Olvasó!

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük! Üdvözlettel: az Adózóna csapata

Cerber

Háziorvos KATA szerint adózik. A bérkiegészítést CSAK BÉR formájában veheti fel. Mivel a katásnak nincs bére, mit lehet csinálni.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink