hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Orvosok és pácienseik fertőzték egymást – lemondott az egészségügyminiszter Romániában

  • MTI

Lemondott Victor Costache román egészségügyi miniszter csütörtökön, miután több romániai kórházban is orvosok és páciensek tucatjai fertőzték meg egymást koronavírussal.

A miniszter távozását Ludovic Orban kormányfő jelentette be, hozzátéve, hogy Costache „személyes és szakmai okokra” hivatkozva jelentette be távozását. A román média tudni véli, hogy Costachét valójában a kormányfő mondatta le meggondolatlan nyilatkozatai és a válság kezelésében mutatkozó hiányosságok miatt.

Costache előző nap még Bukarest teljes lakosságának tesztelésére vonatkozó terveiről nyilatkozott az Adevarul portálnak. Elmondta: a dél-koreaihoz hasonló „innovatív” pilótaprogram keretében házról házra járva fognak mindenkit tesztelni a fővárosban, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövő hét elejéig az ehhez szükséges legalább kétmillió, később pedig a tömeges tesztelés folytatására is elegendő mintegy ötmillió teszt érkezik az országba.

A bejelentés indulatos közvitát váltott ki a médiában: több megszólaltatott szakember szerint sürgősebb lenne az első vonalban harcoló egészségügyi személyzet védelme, hiszen Romániában szerdáig már több mint száz egészségügyi dolgozónál mutatták ki a koronavírust, és számos kórházi részleget kényszerültek karantén alá helyezni. A kórházi fertőzések jelentős része annak tulajdonítható, hogy egy-egy, más okokból beutalt betegről napokkal később derült ki, hogy koronavírussal is fertőzött.

Costachénak egyebek között azt rótták fel, hogy nem szervezte meg idejében a – nem járványkórházban dolgozó – orvosok ellátását megfelelő védőfelszerelésekkel. Egyebek mellett ennek tulajdonítják, hogy a „Románia Lombardiájának” nevezett Suceaván a több mint 1300 alkalmazottat foglalkoztató megyei kórházban alakult ki az ország legnagyobb fertőző góca. A Kínából kiindult Covid-19-ben csütörtök reggelig elhunyt 17 áldozat közül 7 innen került ki, a vírus romániai megjelenése óta eltelt egy hónapban megfertőződött mintegy ezer ember közül 200 is a suceavai megyei kórház alkalmazottja vagy páciense volt.

A miniszterelnök szerint Costache lemondásával nem változnak a prioritások: a tárca egyik legsürgősebb feladata lesz továbbra is a kórházak és az orvosi személyzet ellátása megfelelő védőfelszereléssel.

Orban rámutatott: a bukaresti kormány a közegészségügyi intézetek megerősítésére és a járványügyi nyomozások gyorsítására fog a továbbiakban összpontosítani. A miniszterelnök az operatív törzs munkájában eddig is aktívan részt vevő Nelu Tataru egészségügyi államtitkárt javasolja a megüresedő posztra.

Az Adózóna járványügyi helyzettel összefüggő korábbi cikkeit itt olvashatja el!
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink