hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fellendülőben az ingatlanpiac

  • MTI

Idei legerősebb hónapját zárta a magyarországi ingatlanpiac júliusban, 13 215 adásvétel bonyolódott, valamint 60–65 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitelre szerződtek – közölte a Duna House hétfői közleményében.

Tájékoztatásuk szerint az adásvételek júliusban az előző év azonos időszakához képest 4 százalékkal, az előző hónaphoz mérten pedig 10 százalékkal emelkedtek.

A piac stabilizálódása és a folyamatos emelkedés annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztott adásvételek megvalósultak. A pandémia időszakában sokan átértékelték, hogy milyen otthonra van szükségük, milyen ingatlanra vágynak, így ez jelentősen alakította a vásárlók igényeit, amellyel plusz vásárlások is megjelentek.

Az utolsó kéthavi felzárkózó piaci adatoknak köszönhetően, éves szinten is csökkent az elmaradás mértéke. 2020-ban eddig közel 73 ezer ingatlanpiaci tranzakciót becsülnek, amely már csak 19 százalékos visszaesés az előző év ugyanezen időszakához képest – tették hozzá.

A következő hónapokban a hitelpiacon is megindulhat az erősödés az ingatlan-közvetítő hálózat hitelcentrumának várakozásai alapján.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink