hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ingyenes tesztelést sürget a szakszervezeti szövetség

  • adozona.hu

A gazdaság újraindításának elengedhetetlen feltétele az ingyenes koronavírusteszt, amelyet minden magyar állampolgár számára biztosítani kell a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) álláspontja szerint.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén bejelentette, a kormány különféle kedvezményekkel segítené a turizmus és a vendéglátás újraélesztését. A Maszsz hangsúlyozza, hogy az ingyen tesztek költségére az Európai Unió újjáépítési alapja megfelelő forrást biztosít, csak a kormány szándékán múlik, hogy igénybe veszi-e erre a célra.

"Folyamatos tesztelés nélkül ma már nem lehet megszerezni egy munkát, de megtartani is alig. Az emberek többsége viszont nem tud hetente, de még havonta sem 20-25 ezer forintot fordítani tesztekre, ezért az államnak kötelessége lenne bizonyos időszakonként meghatározott darabszámú ingyenes ellenőrzési lehetőséget biztosítani minden magyar állampolgár számára" – idézték Kordás Lászlót, a Maszsz elnökét.

A szakszervezeti szövetség felkérte a kormányt, hogy dolgozzon ki egy ingyenesen igénybe vehető tesztrendszert, amelyet bizonyos rendszerességgel minden magyar állampolgár igénybe vehet - közölték. Az elnök szerint ez az egyetlen módja annak, hogy a gazdaság - egyebek között a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén kiemelten kezelt turizmus és az idegenforgalom – valóban újrainduljon.

Emlékeztettek, hogy Ausztriában havonta öt ingyenes teszt jár minden állampolgárnak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 July
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink