hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gyakori munkajogi kérdések a járvány kapcsán

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

A pandémia harmadik hónapjában összegezzük azokat a legfontosabb munkajogi kérdéseket, melyek jellemzően felmerültek ezen időszak alatt. Az összefoglalót a napi szinten változó jogi rendelkezések sokasága is indokolja.

Nézzük ezeket a kérdéseket egymás után!

A munkafeltételek egyoldalú módosítása kivételesen jogszerű

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 42. § (1) bekezdése szerint a munkaviszony munkaszerződéssel jön létre. A munkaszerződés a felek egybehangzó akaratnyilatkozata, melyben a foglalkoztatás feltételeit együttesen meghatározták.

A munkaszerződés alapján a munkavállaló köteles a munkáltató irányítása szerint munkát végezni, a munkáltató köteles a munkavállalót – a munkaszerződésben foglalt feltételekkel! – foglalkoztatni és számára munkabért fizetni. 

A munkaszerződést garanciális feltételként írásba kell foglalni. 

Az Adózóna járványügyi helyzettel összefüggő korábbi cikkeit itt olvashatja el!


A felek a munkaszerződést közös megegyezéssel természetesen bármikor módosíthatják. A munkaszerződés módosítására a megkötésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, így a módosítást is írásba kell foglalni. Ebből eredően a munkáltató egyoldalúan sem a napi munkaidőt, sem pedig a munkabért nem változtathatja meg. Annak azonban nincsen akadálya, hogy a szerződéses feltételeken a felek közös megállapodás keretében – akár csupán a veszélyhelyzet időtartamára – változtassanak.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, milyen előírások vonatkoznak a fizetés nélküli szabadságra és a munkaidő-beosztás megváltoztatására!
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink