hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Érdemes minél előbb benyújtani a kiegészített szja-bevallási tervezetet

  • MTI

Csütörtökig 130 ezren igényelték vissza az szja-bevallásukban az adó-visszatérítést, az érintettek összességében 40 milliárd forint kiutalását kérték – tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a gyermeket nevelő szülők, valamint a 2021-ben még várandós édesanyák és a velük közös háztartásban élő házastársuk mellett a rokkantsági járadékban részesülőknek, illetve a családi pótlékra saját jogon jogosultaknak is jár az adó-visszatérítés.  
    
Több mint 33 ezren részesülnek rokkantsági járadékban, és csaknem ugyanennyien jogosultak saját jogon családi pótlékra – ismertette Tállai András. Mint mondta: az érintettek jellemzően automatikusan, már február 14-ig megkapták az adó-visszatérítés összegét, hiszen a Magyar Államkincstárnál, illetve az adóhivatalnál az ehhez szükséges adatok rendelkezésre álltak. 
    
Fontos, hogy még a február 14-ig kézhez kapott összegen felül is járhat vissza adó, például azoknak, akik tavaly a munkabér mellett ingatlan-bérbeadásból is szereztek jövedelmet – jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette, hogy sokszor nem az ellátásra jogosult, hanem a vele közös háztartásban élő hozzátartozó veszi igénybe a családi adókedvezményt, így az adó-visszatérítés összege is neki jár. 
    
Ha a visszatérítés összegét februárban nem kapta meg automatikusan a hozzátartozó, akkor ahhoz legegyszerűbben a bevallási tervezet kiegészítésével juthat hozzá. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a bevallás kiajánlásával nemcsak adminisztrációs terhet vesz le az érintettek válláról, hanem felgyorsította, gyakorlatilag megfelezte a kiutalási határidőt is, így már akár a bevallás beérkezésétől számított két héten belül ki is utalhatja a pénzt – hangsúlyozta az államtitkár.
    
A gyermeket nevelő szülők, a várandós édesanyák, a rokkantsági járadékban részesülők, illetve saját jogon családi pótlékra jogosultak február 14-ig automatikusan már több mint 610 milliárd forintot kézhez kaptak – emlékeztetett Tállai András.
    
A családi adó-visszatérítés összegével az szja-bevallásban lehet elszámolni, így érdemes minél előbb benyújtani a kiegészített bevallási tervezetet például azoknak, akik elmulasztották leadni december 31-ig a kiutaláshoz szükséges nyilatkozatot, valamint azoknak az egyéni vállalkozóknak, őstermelőknek és bérbeadóknak, akik 2021-ben csak olyan jövedelmet szereztek, ami után saját maguk fizették meg az adóelőleget – sorolta az államtitkár.  
    
Azok is az szja-bevallásukban érvényesíthetik az adó-visszatérítést, akiknél a munkáltatóktól az adóhivatalhoz beérkező adatok ellentmondásosak vagy hibásak, például a családi kedvezmény adatait a munkáltató nem minden hónapra, hanem csak szakaszosan közölte, vagy a szülők ketten együtt több családi kedvezményt vettek igénybe, mint ami a gyermekek után a jogszabály alapján járna – tette hozzá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink