hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt a Pfizer koronavírus elleni gyógyszere

  • MTI

A Pfizer korábban befejezte a Covid-19 elleni, szájon át szedhető gyógyszer klinikai tesztelését, miután a vizsgálatokból kiderült, hogy a gyógyszer 89 százalékban csökkenti a kórházba kerülés vagy halálozás kockázatát az enyhe és közepes koronavírus fertőzéstől szenvedő betegek esetében – közölte a cég pénteken.

A kombinált kezelés a Paxlovid nevet kapja és napi kétszer három tablettából fog állni.
   
A Pfizer kérni fogja a szer sürgősségi engedélyezését az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóságtól (FDA), azt követően heteken vagy hónapokon belül várható döntés.
    
A Pfizer pénteken bemutatta 775 felnőtt beteg részvételével végzett vizsgálata előzetes eredményeit: azoknál, akik az új szert egy másik már ismert antivirális készítménnyel, a ritonavirral együtt kapták, egy hónap után 89 százalékkal csökkent a kórházba kerülés vagy halálozás kockázata azokhoz képest, akik placebót kaptak. A gyógyszert kapók kevesebb mint egy százalékának volt szüksége kórházi kezelésre és senki sem halt meg a kezelést követő 28 napban.
    
A kontrollcsoportban lévők 7 százaléka került kórházba és 7 haláleset történt.
    
"Reméltük, hogy valami különleges szerről van szó, de ritka, hogy egy gyógyszer csaknem 90 százalékos hatékonyságot mutat és 100 százalékos védelmet jelent a halál ellen" – mondta Mikael Dolsten, a Pfizer vezető kutatója.
    
A vállalat korábbi közlése szerint a PF-07321332 jelű gyógyszerjelölt egy fehérjebontó enzimgátló, amely megakadályozza a vírus szaporodását a sejtekben.  Az ilyen fehérjebontó enzimgátlók hatékonyak más vírusok, mint a HIV vagy a hepatitisz C ellen önmagukban is és más antivirális szerekkel kombinálva.
    
A vizsgálatban résztvevők nem kaptak oltást, enyhe és közepes koronavírus fertőzéstől szenvedtek, és egyéb egészségi problémák, például túlsúly, diabétesz vagy szívbetegség miatt magas volt náluk a kórházba kerülés kockázata. Az öt napon át tartó kezelést az első tünetek megjelenésétől számított 3-5 napon belül megkezdték náluk.
    
A Pfizer a mellékhatásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a jelentkező problémák aránya (20 százalék) hasonló volt a kontrollcsoportban jelentkezőkhöz.
    
A klinikai kísérletet megfigyelő, orvosszakértőkből álló független csoport javasolta a vizsgálat korai leállítását, ami megszokott eljárás, ha a korai eredmények ilyen egyértelmű előnyökről tanúskodnak.
    
Az eredmények felülmúlják a Merck & Co gyógyszeripari óriásvállalat molnupiravir nevű gyógyszeréét, amelyről az elmúlt hónapban bejelentették, hogy felére csökkenti a  halálozás vagy a kórházba kerülés kockázatát a legalább egy kockázati tényezővel rendelkező koronavírusos pácienseknél. A gyógyszert már vizsgálja az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA).
    
A Pfizer azzal számol, hogy 2021 végéig több mint 180 ezer, 2022 végére legalább 50 millió doboz gyógyszert gyárt.
    
A vállalat vizsgálja azt is, hogy a gyógyszer használható-e súlyos Covid-19 kezelésére kockázati tényezők nélküli betegek esetében, valamint azt is, hogy koronavírus-fertőzés megelőzésére alkalmazható-e a szer.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink