Katás vagy munkaviszonyos? Bírságot fizethet, ha rosszul ítéli meg

Megosztás Tetszik

A gazdasági szereplők számára számos esetben csak a munkaügyi hatóság vagy az adóhatóság ellenőrzése nyomán derül ki, hogy helytelenül választották meg a jogviszony típusát, és a ténylegesen létrejött jogviszony nem tükrözi az alapjául szolgáló szerződés tartalmát. A tévedés jelentős mértékű bírság kiszabását eredményezheti. A Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője összefoglalta, mire kell figyelni a szerződés megkötésekor.

Elsődlegesen a gazdasági társaságok, de más gazdasági szereplők körében ma már megszokott, hogy gazdasági tevékenységüket – főként költséghatékonysági megfontolásból – nem kizárólag velük munkaviszonyban álló személyek közreműködésével végzik, hanem arra más típusú, munkavégzésre irányuló jogviszonyokat is létesítenek. Tipikusan ilyen a mind gyakoribb kata, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá tartozó megbízási jogviszony, amelynek munkaviszonytól való elhatárolása különös körültekintést igényel.

A tartalom minősít, nem az elnevezés

Az egyes, a gazdasági szereplők tevékenységének végzését célzó jogviszonyok között jelentősek a különbségek abból a szempontból is, hogy milyen jellegű és mértékű közterheket rónak a gazdasági szereplőkre. Éppen ezért a munkaügyi hatóság és az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít arra ellenőrzései során, hogy megvizsgálja ezeket a jogviszonyokat és jogszabályi felhatalmazás alapján elvégezze azok minősítését annak megállapítása érdekében, hogy megfelelő módon és mértékben került-e sor a kapcsolódó közterhek megállapítására és megfizetésére.

„Alapvető szabály, hogy egy adott jogviszony minősítésénél a hatóságok nem a szerződés címét és szövegét tekintik irányadónak, hanem a jogviszony tényleges tartalmát vizsgálják és vetik össze a hozzá kapcsolódóan alkalmazott közteher-megállapítási, -bevallási és -megfizetési gyakorlattal.” – mondta el dr. Solt István, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

A hatósági ellenőrzés szempontjai

A vizsgálat során irányadó szempontokat korábban egy irányelvben rögzítette a jogalkotó, amely szempontok az irányelv hatályon kívül helyezése ellenére tovább élnek a gyakorlatban, változatlanul kijelölve a vizsgálat kereteit.

A hatósági ellenőrzés során az eljáró hatóságok a foglalkoztatás tényleges körülményeinek és az eljárás lefolytatásához szükséges iratok vizsgálatát korábban elsődleges és másodlagos minősítő jegyek alapján végezték el. Az elsődleges minősítő jegyek önmagukban meghatározóak lehettek a jogviszony munkaviszonnyá minősítése szempontjából. A tényként való megállapításuk egyértelműen munkaviszony fennállására utalt, függetlenül a jogviszony alapjául szolgáló szerződés címétől és szövegétől. Elsődleges minősítő jegyek a tevékenység jellege és a feladatok munkakörként történő meghatározottsága a rendszeres ismétlődés szempontjából, a személyes munkavégzési kötelezettség, a munkáltató foglalkoztatási és a munkavállaló rendelkezésre állási kötelezettsége, valamint a szerződő felek alá-fölé rendeltségi viszonya.

A másodlagos minősítő jegyek az elsődleges minősítő jegyekkel szemben önmagukban nem feltétlenül meghatározóak, sokszor csak más jegyekkel együttesen eredményezhették a jogviszony munkaviszonnyá történő minősítését, ezek ugyanis más, például a kata alá tartozó megbízási jogviszonyt is jellemezhetnek, noha a munkaviszonyhoz viszonyítva általában jelentősen korlátozottan. A másodlagos minősítő jegyek emellett a kétséges esetekben segítették a hatóságokat a tényállás egyértelmű megállapításában. Másodlagos minősítő jegyek az irányítási, utasítási és ellenőrzési jog megléte és gyakorlása, a munkavégzés időtartamának és a munkaidő beosztásának meghatározása, a munkavégzés helyének kijelölése, az elvégzett munka rendszeres, periodikus díjazása, a munkáltató munkaeszközeinek, erőforrásainak és nyersanyagainak felhasználása, a biztonságos, egészséget nem veszélyeztető munkavégzés feltételeinek kötelező biztosítása, valamint a szerződés írásba foglalásának érvényességi kellékként való figyelembevétele.

„A minősítő jegyek mentén történő vizsgálat ma is sajátja a munkaügyi hatóságnak, az adóhatóság azonban a vizsgálat lefolytatására a kata szabályait rögzítő törvény rendelkezéseit köteles alkalmazni” – hangsúlyozza a szakértő.

A jogszabály értelmében az adózás rendjéről szóló törvény szerinti adózó (az egyéni vállalkozónak nem minősülő magányszemélyek és a kata alanyai, azaz a kisadózók kivételével) évente kötelesek adatot szolgáltatni az adóhatóság részére azokról a velük jogviszonyban álló kisadózókról, akik részükre egymillió forintot meghaladó összegben állítottak ki számlát. Az ilyen kisadózók tekintetében az adóhatóság az ellenkező bizonyításáig vélelmezi, hogy az adatszolgáltatási kötelezettséggel érintett adózó és a kisadózó között munkaviszony jött létre. A vélelem az adóhatóság ellenőrzése keretében dönthető meg, amely ellenőrzés során az adóhatóság elvégzi a jogviszony tényleges tartalmának vizsgálatát és minősítését.

Ha egynél több szempont megvalósul

Az adóhatóságnak a vélelmet akkor kell megdőltnek tekintenie, és ezzel megállapítania, hogy az adatszolgáltatásra kötelezett adózó és a kisadózó között az éven belüli pénzforgalom mértéke ellenére nem munkaviszony jött létre, ha ellenőrzése során megállapítja, hogy a kötelezően vizsgálandó, jogszabályban meghatározott alábbi körülmények közül egynél több megvalósul. A vizsgálandó körülmények, amelyek átfedést mutatnak a korábban irányelvben rögzített minősítő jegyekkel, a következők:

♦         a kisadózó a tevékenységet nem kizárólag személyesen végezte vagy végezhette;

♦         a kisadózó a naptári évi bevételének legalább 50 százalékát nem az adatszolgáltatásra köteles személytől szerezte;

♦         az adatszolgáltatásra köteles személy nem adhatott utasítást a tevékenység végzésének módjára vonatkozóan;

♦         a tevékenység végzésének helye a kisadózó birtokában áll;

♦         a tevékenység végzéséhez szükséges eszközöket és anyagokat nem az adatszolgáltatásra köteles személy bocsátotta a kisadózó rendelkezésére;

♦         a tevékenység végzésének rendjét a kisadózó határozza meg;

♦         a kisadózó vállalkozás minden kisadózóként bejelentett tagja, illetve a kisadózó egyéni vállalkozó a naptári év egészében nem minősül főállású kisadózónak feltéve, hogy a kisadózó vállalkozás naptári évi bevételének legalább 50 százalékát olyan személytől szerezte, akivel/amellyel a kisadózó a naptári évben nem állt legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban, sem olyan jogviszonyban, amelyben kisadózó vállalkozáson kívül más vállalkozásban nem kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozónak vagy társas vállalkozónak minősül, ideértve más kisadózó vállalkozásban fennálló főállású kisadózó jogállást is.

A fentiek alapján tehát, ha például egy kata hatálya alatt tevékenykedő grafikus az egyik ügyfelének az adott naptári éven belül egymillió forintot meghaladó összegben állít ki számlát, de az adóhatóság az ellenőrzése során megállapítja, hogy a grafikus a tevékenységét a saját otthonában végzi és sem az érintett ügyfelétől, sem más ügyfelétől származó bevétele nem haladja meg a naptári évi bevételének 50 százalékát. Vagy meghaladja ugyan, de a saját otthonában dolgozó grafikus a megbízásokat a saját eszközeinek és anyagainak a felhasználásával végzi, akkor megállapítható, hogy a vizsgálandó körülmények közül legalább kettő megvalósult, így a felek közötti jogviszony nem minősíthető munkaviszonynak.

Megjegyzendő, hogy ezeknek a jogszabályban meghatározott körülményeknek a vizsgálata irányadó az adóhatóság számára olyan, a jogviszony minősítésére is kiterjedő ellenőrzések során is, amelyeket olyan kisadózókkal szemben folytat, akik kapcsán az adózókat nem terheli az adatszolgáltatási kötelezettség.

A vizsgálat eredményének értékelése

„Amennyiben a hatóságok a fenti minősítő jegyek vagy a vélelem megdöntésére szolgáló körülmények alapján vizsgálatuk eredményeképpen arra a megállapításra jutnak, hogy a felek jogviszonya a szerződés szövege szerint megnevezett jogviszonytól eltérő, más típusú jogviszony, tipikusan munkaviszony tartalmi elemeit foglalja magában, illetve a vélelem nem dől meg, a megkötött szerződést színleltnek minősítik” – magyarázza dr. Solt István. Ilyen esetben a jogviszonyt az általa leplezett szerződés alapján ítélik meg, és alkalmazzák az annak megfelelő jogkövetkezményeket, ideértve a színleléssel okozott költségvetési hiány megtérítésére való kötelezést és a hiány előidézéséhez kapcsolódó szankciók alkalmazását is.