hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bonyolult bevallásra készülhetnek a katások

  • Szolnoki Béla adószakértő, könyvvizsgáló
6

Első alkalommal idén február 25-éig kell nyilatkozniuk (meghatározott esetekben vallaniuk) 2013-as bevételeikről a katásoknak. Érdemes már most megismerkedni az ezt szolgáló nyomtatvánnyal, mert évközi adónem-váltás, átmeneti szabályok és egyéb okok miatt meglepetések érhetik a katást.

Eltelt az első adóév a kisadózó vállalkozások tételes adójának bevezetése óta. 2014. február 25-én kell nyilatkozniuk először az adózóknak megszerzett bevételeikről, illetve bevallaniuk a 6 millió forint feletti bevételt meghaladó összeg utáni tételes adójukat. A következőkben az erre a célra rendszeresített nyomtatványt tekintem át.

Kinek kell benyújtani a „13Kata” nevű nyomtatványt?

Mindazon egyéni vállalkozónak, egyéni cégnek, kizárólag magánszemély taggal rendelkező betét társaságnak és közkereseti társaságnak be kell nyújtania a 13Kata című nyomtatványt az állami adóhatóság felé, akik a ’T101, ’T201T, ’T201C, ’T101E nyomtatványokon, illetve az egyéni vállalkozók nyilvántartásában, valamint a cégjegyzésre kötelezett szervezet az illetékes járási hivatalnál (cégbíróságnál) nyilvántartásba vételi (cégbejegyzési) kérelmen e vonatkozásban bejelentkezett. A kisadózó vállalkozások tételes adója (továbbiakban: kata) szerinti adóalanyiság ugyanis a választás bejelentését követő hónap első napjával jön (jött) létre. Ha a vállalkozás a tevékenységét 2013-ban kezdte meg, akkor a kata bejelentése az állami adóhatósághoz történő első bejelentkezéssel jött (jöhetett) létre. Az előzőek során az egyébként lehetséges adózói kör több körülmény esetén nem választhatta a katá-t: például ha az adószámát két éven belül törölték, vagy az adószáma fel volt függesztve, vagy a TEÁOR 2008 szerint 68.20 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadásából, üzemeltetéséből bevételt szerzett.

A „Nyilatkozatokról”

A 13Kata nyomtatvány kettős célzatú. Egyrészt tartalmazza - azt adózók által sokszor kérdezett - nyilatkozatot, amelyben a kata-alanynak az adóévet követő év február 25-éig nyilatkozni kell az adóévben megszerzett bevételeiről. Ha a kata-alanyiság már év közben megszűnik (megszűnt volna), akkor ezt a nyilatkozatot megszűnést követő 30 napon belül kell beadni. Ez utóbbinak is sok esete lehet, amelyeket a 2012. évi CXLVII. törvény – Katv. – 5. § (1) bekezdése sorol fel. A nyilatkozatot a Főlap D blokkjában találjuk, és mindaddig csak nyilatkozatról beszélünk, amíg nem lép fel bevallási kötelezettség a tételes adó fizetése miatt azért, mert meghaladta a törvény szerinti limitet.

Erről éves teljes körű működés esetén akkor van szó, ha a kata-alany éves bevétele nem haladta meg a 6 millió forintot. Ha a kata-alany nem köteles a naptári év minden hónapjára tételes adót fizetni, akkor az előző tételes adó limitet úgy állapítjuk meg, hogy a tételes adófizetési kötelezettséggel érintett hónapok számát megszorozzuk havi 500 ezer forinttal. Erről külön kell nyilatkoznunk a bevallási Főlap C blokkjában. Ha C blokkban nyilatkozunk arról, hogy nem a teljes időszakban volt tételes adófizetési kötelezettségünk, akkor furcsa módon, csak akkor kell bejelölnünk a szükséges kódkockát, ha egyben százalékos adó fizetési kötelezettség is keletkezett! Egyébként hibajelet kapunk. Emiatt érdemes a nyilatkozathoz egy kis fejszámolást végeznünk. Tehát, ha például a 8 hónapig az egyéni vállalkozó tevékenységét szüneteltette, vagy gyed-en volt, akkor csak négy hónapra kellene tételes adót fizetnie (Katv. 8. § /9/ bekezdés). Így a kisadózó vállalkozásra számított bevételi értékhatár 2 millió forint lesz. Elvileg ezt kellene beírni a 13Kata-01 01. sorába. Minderre azonban akkor van szükség, ha a bevételünk túllépte az említett értékhatárt, például 3 millió forint volt. A példabeli esetben azonban már nem nyilatkozatként adjuk be a nyomtatványt, hanem bevallásként, mivel a 2 millió forint feletti összegre – 1 millió forintra 40 százalékos különadót kell fizetnünk! Ha azonban a bevételünk az törvénybeni limit alatt van, - a példában 2 millió forintot nem meghaladó – akkor mégsem kell a C blokkban a hivatkozott rovatot kitölteni (arról, hogy nem volt a teljes időszakban tételes adó fizetési kötelezettségünk).
OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, mi mindenről kell még számot adni a nyilatkozatban!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (6) , melyek közül a legfrissebbek:
adózóna.hu

Tisztelt Nagy Gábor!

Kérjük, hogy kérdését a Kérdések és válaszok rovatra kattintva tegye fel! Köszönjük. Üdvözlettel: az Adózóna csapata

Nagy Gábor 76

Tisztelt Adózóna!
Azt jól értelmezem a 13KATA és 14KATA kitöltési útmutatójából és a nyomtatványokból, hogy a 2013-as KATA nyomtatvány 2-es lapján a külföldi partnertől megszerzett 1M Forint feletti éves bevételről nem kell adatot szolgáltatni, a 14KATA nyomtatványon már igen?
Más: Ha a vállalkozó év közben kezdett 2013-ban, az említett 1M Forintot arányosítani kell-e? Erre nem tér ki sem a törvény, sem a kitöltési útmutató.

adózóna.hu

Ebben önmagával egyezhet meg, azzal nehezen, aki az ellenkezőjét írja, gondolja. Jogában van úgy vélekedni, ahogy vélekedik, mint ahogy másnak sem tilos a más vélemény.

MaZsola3509

Megegyezhetünk inkább abban, hogy a katások ne számítsanak bonyolult bevallásra?

adózóna.hu

Tisztelt MaZsola!
Nagyon örülünk, hogy a cikk elnyerte tetszését. A címet nem a szerző adta, ha az nem felel meg az Ön ízlésének, akkor a szerkesztéssel nem ért egyet. Egyébként a cím nem más adónemekkel való összehasonlításra utal, hanem arra, hogy a nagyon egyszerű adózáshoz képest sokaknál lehetnek bonyolult elemei a bevallásnak, hiszen - ahogy a cikk is utal rá - előfordulhat, hogy némi nyomozásra is szükség lehet.
Üdvözlettel: az adozona.hu csapata

MaZsola3509

A cikk végén ez szerepel:
"A fentiekből is látszik, hogy a legegyszerűbb adónem bevallását az teszi kicsit bonyolultabbá, hogy egy nyomtatvány garnitúra szolgál különböző célokra, és ezért különösen fontos, hogy a nyilatkozatokat tartalmazó füleket helyesen töltsük ki, és ennek nyomán ne kapjunk hibajeleket! Ha ezeken eligazodtunk, akkor már egyszerűen és gyorsan kitölthető a nyomtatvány 2014. február 25-éig."

Most akkor egyszerűen és gyorsan kitölthető a nyomtatvány, vagy bonyolult bevallásra kell készülni?

Megjegyzem, hogy a cikk főcímével szemben az adóbevallások közül a 13KATA a legegyszerűbb, mind formátumában, mind tartalmában. A probléma tehát a főcímmel van, a cikk szövege kitűnő munka.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink