hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így változnak a kata szabályai 2021-től – példa a büntetőadóra

  • Szipszer Tamás adótanácsadó, mérlegképes könyvelő
2

Jelentősen átszabja a katásokra vonatkozó szabályokat a Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló, T/10856. számon benyújtott törvényjavaslathoz a törvényalkotási bizottság által csütörtökön benyújtott összegző módosító javaslat.

módosító indítvány mindenekelőtt szigorítást tartalmaz a kisadózói bejelentések terén. E szerint 2021 január 1-jétől egy adott magánszemély, csakis egyetlen jogviszonyban jelenthető be kisadózóként. Az adóhatóság ennek megfelelően vissza fogja utasítani az adott magánszemély kisadózói bejelentését, ha a nyilvántartásában ezen magánszemély már szerepel kisadózóként. A jogalkotó ezen rendelkezést azzal indokolja, hogy a kataalanyiságból származó előny a továbbiakban ne többszöröződjön.

E tekintetben a tervezet kötelező erővel hívja fel a már 2021. január 1. előtt nyilvántartásba vett kisadózókat arra, hogy 2021. január 1-jéig meg kell felelniük annak a rendelkezésnek, hogy csakis egyetlen jogviszonyban lehetnek kisadózóként nyilvántartva. Ha ezt a kisadózók nem teszik meg, akkor az adóhatóság 2021. január 1-jével visszamenőleg határozatban törli a kisadózói státuszt a legkorábban kezdődött kisadózói jogviszony kivételével.

További korlátozó rendelkezésként a javaslat előírja, hogy ha a bevételt juttató szervezet és a kisadózó vállalkozás egymással kapcsolt vállalkozási viszonyban állnak, akkor a kifizetett összeg 40 százalékát kiegészítő adóként kell a kifizetőnek lerónia, a bevétel juttatását követő hónap 12-ig napjáig. A kifizető kapcsolt vállalkozás ezzel egyidejűleg havi adatszolgáltatásra is kötelezett, melyben a bevételben részesülő kisadózó vállalkozás nevét, címét és adószámát tünteti fel. Kapcsolt vállalkozás fogalmánál ez esetben is a társaságiadó-törvény szerinti meghatározott vállalkozásokat kell érteni.

Ha a kisadózó külföldi személynek minősülő kapcsolt vállalkozástól szerez bevételt, akkor a 40 százalékos mértékű kiegészítő adót neki magának kell megfizetnie a bevétel megszerzését követő hónap 12. napjáig.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben – egyéb módosítások bemutatása mellett – példával is szemléltetjük a 40 százalékos adóra vonatkozó speciális szabályokat.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
adózóna.hu

Kedves Olvasó!

Molnár Patrícia (adózóna.hu)
(Kijelentkezés)

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Üdvözlettel az Adózóna csapata

COMLAN

"Az éves keretösszeg a nők kedvezményes nyugdíja mellett dolgozók számára okafogyottá válik, mivel a nyugdíj melletti munkavégzéssel bármely jogviszonyban szerzett kereset járulékmentes lesz.

A megszűnő korlátozás szerint annak a kedvezményes nyugdíjban részesülő hölgynek a részére, akinek a nyugdíja mellett végzett munkájából származó, nyugdíjjárulék alapját képező keresete az év első napjától számolva meghaladja a minimálbér havi összegének tizennyolcszorosát (ez az éves keretösszeg), az annak elérését követő hónap első napjától az adott év december 31-éig, de legfeljebb az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig a nyugdíj folyósítását szüneteltetni kell.

Az éves keretösszegbe nem számít bele a közalkalmazottként és egyéb közszolgálati jellegű jogviszonyban szerzett kereset, hiszen annak időtartamára a nyugdíjat eleve szüneteltetik.

A NŐK KEDVEZMÉNYES NYUGDÍJA MELLETT AZ ÚJ SZABÁLY SZERINT MÁR BÁRMILYEN JOGVISZONYBAN - NEM CSAK MUNKAVÁLLALÓKÉNT, HANEM PÉLDÁUL MEGBÍZOTTKÉNT, VÁLLALKOZÓKÉNT IS - KORLÁTOZÁS NÉLKÜL LEHET KERESNI A VERSENYSZFÉRÁBAN 2020. JÚLIUS 1-JÉTŐL.

Továbbra is fennmarad azonban a korhatár előtti ellátásuk vagy a szolgálati járandóságuk mellett dolgozó személyek járulékalapot képező kereseteire vonatkozóan az éves keretösszeg korlátozás - hívja fel a figyelmet a szakértő."

Kérdésem az lenne, hogy 57 éves KATA-s vállalkozó nő, aki 40 éves munkaviszonnyal rendelkezik és nyugdíjas lesz 2021-ben, rá továbbra is vonatkozik-e a keresetkorlát, mert számomra nem derül ki egyértelműen a fentiekből.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink