hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nem gondolná, minek álcázták a cigit

  • MTI/Adózóna

Mintegy százharmincmillió forintnyi adót csalt el egy cigarettacsempész bűnszervezet, amelynek négy tagja ellen vádat emeltek – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében az áll: a vádirat lényege szerint a vádlottak – az első- és harmadrendű vádlott 2014. áprilisi elfogásáig – többször is jövedéki adózás alól elvont dohányárut szereztek meg, majd azt más szállítmánynak álcázva külföldre csempészték.

A tevékenységet az elsőrendű vádlott szervezte és felügyelte, az egyes részfeladatokat pedig megosztották egymás között. A csempészett cigarettát vidéken, bérelt raktárakban tárolták, majd fuvarozócégen keresztül – például feketetea-szállítmányként feltüntetve – vagy alkalmi sofőrrel szállíttatták külföldre.

A vádlottak több mint négyszázezer szál cigarettát, valamint mintegy 3300 kilogramm dohányt szereztek meg és csempésztek ki az országból, ezzel több mint 130 millió forint vagyoni hátrányt okozva az állami költségvetésnek.

A Fővárosi Főügyészség bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a négy vádlott ellen.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink