hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését sürgeti a DK

  • MTI

A rekordmagas árú üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését szorgalmazza a Demokratikus Koalíció – közölte Arató Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Kifejtette, az üzemanyagok ára hetek óta emelkedik, és most újabb "brutális drágulásra" lehet számítani, aminek eredményeként a benzin átlagára történelmi magasságra tör.

Mindez jelentős drágulást okoz az élet más területein, például az élelmiszerárakban is – tette hozzá. A politikus közölte, "az a Fidesz-kormány, amely ellenzéki oldalon már akkor verte az asztalt, mikor a benzin ára 250 forint sem volt, most közel 500 forintos árnál hirtelen megfeledkezett a magyar emberek jólétéről".

A DK azt követeli, hogy a kormány "ne nyerészkedjen" az üzemanyagok drágulásán, hanem annyival csökkentse a benzin és a gázolaj jövedéki adóját, amennyivel több áfabevételt könyvel el a növekvő árak miatt – mondta Arató Gergely.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink