hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Iparűzési adó: így kell meghatározni a közvetített szolgáltatások értékét

  • adozona.hu

Az iparűzésiadó-alap kiszámítása során a közvetített szolgáltatások értékével csökkenteni lehet a nettó árbevételt, s e körülmény mindig megmozgatja a vállalkozások fantáziáját. Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy a gazdálkodó szolgáltatásbeszerzése így vagy úgy, de a vevőhöz jut (számára „közvetítik”), kézenfekvőnek tűnne levonni azt a következtetést, miszerint minden input szolgáltatás esetén – legalábbis elméletileg – lehet szó közvetített szolgáltatásról. A releváns jogszabályok azonban ennél kissé cizelláltabban közelítik meg ezt a kérdést. A következőkben e szabályokról lesz szó.

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 52. paragrafusának 40. pontja értelmezi a közvetített szolgáltatások értékének fogalmát. E szerint közvetített szolgáltatás az adóalany által a saját nevében vásárolt és a harmadik személlyel (a megrendelővel) írásban kötött szerződés alapján, a szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás értéke. Közvetített szolgáltatásnál az adóalany vevője és nyújtója is a szolgáltatásnak, az adóalany a vásárolt szolgáltatást részben vagy egészben közvetíti úgy, hogy a megrendelővel kötött szerződésből a közvetítés lehetősége, a számlából a közvetítés ténye – vagyis az, hogy az adóalany nemcsak a saját, hanem az általa vásárolt szolgáltatást is értékesíti változatlan formában, de nem feltétlenül változatlan áron – egyértelműen megállapítható.

Az idézett – és a számviteli törvény azonos elnevezésű fogalmával tartalmát tekintve azonos – normából az következik, hogy a vásárolt szolgáltatásra vonatkozó feltételek két csoportba sorolhatók. A tartalmi kritériumok a megrendelővel kötött szerződéses jogviszonyra (annak tárgyára, a felek közötti kötelemre), a számlázási feltételek pedig az ügylet számlán való megjelenítésére vonatkoznak.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megtudhatja, milyen szabályokra kell tekintettel lenni a közvetített szolgáltatások értékének meghatározásakor.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink