Iparűzési adó számítása őstermelők családi gazdaságánál

Megosztás Tetszik

Őstermelők családi gazdasága (őcsg) hét tagból áll. Négy tag lakcíme "A" településen, három tag lakcíme "B" településen található. A gazdálkodást C és D településeken folytatják. Milyen megosztásban, kinek, és mely önkormányzat felé kell iparűzési adót fizetni? – tudakolta kérdéseiben olvasónk. Dr. Bartha László adójogi szakjogász válaszolt.

– Van olyan lehetőség, hogy csak az őcsg vezetője ad be bevallást, vagy minden tag egyenlő arányban?

– Ha a tételes adóalap-megállapítást választották a 2022. évi bevallásban (mindenki külön adott be bevallást), akkor használhatják az egyheted résznyi bevétel alapján meghatározott sávot?

– Az említett A, B, C és D települések közül melyiken kell iparűzési adót fizetni?

– Ha adóalap-megosztást kell alkalmazni, és nincs a gazdaságban sem személyi jellegű ráfordítás, sem eszközérték, akkor hogyan kell megosztani az adóalapot?

– Helyes-e az az információ, hogy a lakóhely számít székhelynek, ide mindenképp szükséges valamennyi adót bevallani, és a további települések tekintetében, ahol a gazdálkodás folyik, jelen esetbe C és D, akár 0 forint adóalap is osztható, ha a megosztási módszerek ilyen eredményt hoznak?

Szakértőnk válasza:

Az iparűzési adó fogalmi rendszerében a mezőgazdasági őstermelő vállalkozónak minősül, vagyis alanya az iparűzési adónak a Htv. 52. paragrafus 26. pont b) alpontja alapján, feltéve, hogy a tárgyévi őstermelésből származó bevétele az éves minimálbér felét meghaladja, ellenkező esetben mentesül az iparűzésiadó-kötelezettség alól. Mezőgazdasági őstermelőn a családi gazdaságok tevékenységét szabályozó 2020. évi CXXIII. törvény szerinti mezőgazdasági őstermelőt és az őstermelők családi gazdaságának (őcsg) valamennyi tagját is. Tekintettel arra, hogy az őcsg nem önálló jogalany, így az tagok önállóan, külön-külön alanyai az iparűzési adónak. Így a 25 milliós értékhatárt is tagonként kell vizsgálni.

A megosztással kapcsolatban feltett kérdések háttere nem egyértelmű. Általánosságban a következők mondhatók el:

– Ha a vállalkozó több önkormányzat illetékességi területén végez iparűzési tevékenységet, akkor az adó alapját – a tevékenység sajátosságaira leginkább jellemzően – a vállalkozónak kell a Htv. mellékletében meghatározottak szerint megosztania.

– Egyéni vállalkozó esetében a székhely az egyéni vállalkozók nyilvántartásában ekként feltüntetett hely, a magánszemélyek esetében az állandó lakóhely.

– Személyi jellegű ráfordításnak a melléklet alkalmazásában az tekintendő, amit a számvitelről szóló törvény annak minősít, és a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján költségként elszámolható. A magánszemély vállalkozó esetében az önmaga után elszámolt személyi jellegű ráfordítás címén – az említett törvényekben foglaltaktól függetlenül – 500 ezer forintot kell figyelembe venni. (Tehát személyi jellegű ráfordítás minden esetben van.)

– A településekhez tartozó, az adóév folyamán a vállalkozási tevékenységhez használt tárgyi eszközök eszközértékének együttes összege arányában kell az adóalapot megosztani. Tárgyi eszköz mindaz a saját tulajdonú, bérelt, lízingelt eszköz, amely a számvitelről szóló törvény szerint tárgyi eszköz lehet. A 100 ezer forint beszerzési érték alatti tárgyi eszközöket – a használat idejétől függetlenül – csak az aktiválás évében kell figyelembe venni. A tárgyi eszköz értéke (eszközérték) a tárgyi eszköznek az e melléklet szerint figyelembe veendő értéke.

A taotörvény, illetőleg az szja-törvény hatálya alá tartozó vállalkozó egyrészt az említett törvények rendelkezései szerint az adóévben elszámolható értékcsökkenési leírás, a költségként elszámolható bérleti díj, lízingdíj összegét veheti eszközérték címén figyelembe, ezen túlmenően azon, egyébként a vállalkozás tevékenységéhez használt tárgyi eszközök után, amelyek a költségek között nem szerepelhetnek

– termőföld esetében aranykoronánként 500 forintot;

– telek esetében a beszerzési érték 2 százalékát kell eszközértéknek tekinteni.

Ha az eszközérték az előbbiek szerint nem állapítható meg, akkor a számviteli törvény szerinti ingatlanok esetén a beszerzési érték 2 százaléka, egyéb eszközök esetén a beszerzési érték 10 százaléka tekintendő eszközértéknek. Ha a nyilvántartásokból a beszerzési érték nem állapítható meg, akkor beszerzési értéknek a taotörvény szerint megállapított piaci érték tekintendő.

A településen kívül változó munkahelyen hasznosított tárgyi eszközök esetében az eszközértéket annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezek működtetésének tényleges irányítása történik, illetőleg járműveknél ahol azokat jellemzően tárolják. Ettől eltérően a tartós bérletbe, lízingbe adott gépjárművek eszközértékét a székhelyre, telephelyre jutó személyi jellegű ráfordítások arányában kell figyelembe venni.

– A megosztási módszerek közül nem lehet azt alkalmazni, amelyik a székhely vagy valamelyik telephely szerinti település esetén nulla forint települési adóalapot eredményezne.

– Amennyiben a vállalkozónak a székhely szerinti településen kívül legalább egy telephelye van, és az adóalapot az a személyi jellegű ráfordítás alapú vagy a kombinált módszer szerint kell megosztani, akkor a magánszemély vállalkozó, esetén az a figyelembe veendő személyi jellegű ráfordítás legalább 10 százalékát a székhely szerinti településhez kell kimutatni. Tehát nem feltétlen mutatandó ki a székhelynél a teljes ráfordítás. Az eszközérték alapú megosztási módszer nem alkalmazható, ha a székhely szerinti településen eszközérték nem mutatható ki.