hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munkavállalók céges e-mailjei: nem nézegethetik nyakra-főre a munkáltatók

  • adozona.hu

Nem ellenőrizheti a munkáltató a munkavállalók privát leveleket, ha ezt mégis megteszi, majd a levelek tartalma alapján jogellenesen szünteti meg a munkavállaló jogviszonyát, akkor ezért kártérítést, a személyiségi jogok megsértése miatt pedig sérelemdíjat is követelhet a munkavállaló – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.

Ma már szinte minden vállalat biztosít munkavállalói számára céges e-mail fiókot, ám azok ellenőrzése és a hozzáférés biztosítása számos kérdést felvet, ráadásul sokak előtt nem is ismertek a kontroll körülményei. Az ugyanis nem működik, hogy a vállalat vezetői csak úgy belenéznek egy dolgozó levelezésébe. Az ellenőrzés igen érzékeny folyamat, amely során rendkívül körültekintően kell eljárni. Maradéktalanul be kell tartani a jogszabályi előírásokat, különös tekintettel a munka törvénykönyvében és a GDPR-ban foglaltakra.

A munka törvénykönyve szerint ugyan a munkavállaló ellenőrizhető a munkájával összefüggő magatartásával kapcsolatban, ám kizárólag a munkaviszony miatt használt számítástechnikai eszközön és azon is csak a munkaviszonnyal kapcsolatos adatok megismerése lehetséges. Fontos kitétel, hogy amennyiben nincs más megállapodás, akkor a munkavállaló nem használhatja a céges e-mail fiókját és a céges számítástechnikai eszközöket magáncélra – mutat rá dr. Markóczy Réka, az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás jogásza.

Mindegy, hogy a magánhasználat engedélyezett vagy sem, a kialakult adatvédelmi gyakorlat alapján az e-mail-fiókok ellenőrzését mindenképpen lépcsőzetesen kell elvégezni. Első körben a munkáltató csak a küldő e-mail-címét és a levél tárgyát ismerheti meg. Ezekből kell kikövetkeztetnie a levelezés természetét. A cég részéről csak abban az esetben ismerhetik meg a levél tartalmát, ha az előbb említettekből nem derül ki, hogy az összefügg-e a munkaviszonnyal vagy sem. Ha ez nem egyértelmű, ám már az első mondatból világossá válik, hogy nem a munkaviszonnyal kapcsolatban írott levél van a képernyőn, akkor annak további tartalmát a foglalkoztató nem ismerheti meg.

A munkavállalókat ráadásul előzetesen tájékoztatni kell az ellenőrzésről, annak céljáról, a résztvevő személyekről, a revízió lépéseiről, sőt, az adatkezeléssel kapcsolatos jogaikról, de még a jogorvoslati lehetőségeikről is. E mellett rendkívül hangsúlyos szabály, hogy az ellenőrzést csak az alkalmazott jelenlétében lehet megtenni.

Az egészen rendkívüli kockázatot hordoz magában, ha a foglakoztató jogsértő módon szerezte meg a munkavállalóhoz köthető információkat - például a magánlevelezés tartalmát ellenőrizve - és ezek alapján például bizalomvesztésre hivatkozva felmond dolgozójának. Az alkalmazott ekkor akár pert is indíthat a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt. Erre akkor is van lehetőség, ha a munkáltató felmondásának van egy világos és valós oka, de valójában a munkavállaló magánleveleiben kifejtett véleménye áll a munkaviszony megszüntetésének hátterében. Ráadásul nem csak kártérítésre, de a magántitokhoz való jog megsértése miatt még sérelemdíjra is igényt tarthat a cég egykori dolgozója.

A polgári perrendtartás szabályai ráadásul kimondják, hogy a jogsértő bizonyítási eszköz főszabály szerint nem is használható fel a per során. A bíróság az eset összes körülményét, különösen a jogsérelem sajátosságát és mértékét, egyéb bizonyítékok súlyát, illetve a jogsértő bizonyíték felhasználásának a felderítésére gyakorolt hatását mérlegelve azonban mégis dönthet úgy, hogy figyelembe veszi az ilyen bizonyítékokat is. Ez alapján pedig a bíróság már dönthet arról, hogy a munkáltató által jogszerűtlenül megszerzett leveleket is vizsgálja a per során.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink