hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fenntarthatóság és ESG – Beszéljünk róla! De miről is?

  • Bagyura András Igazgató, Fenntarthatósági szolgáltatások, Forvis Mazars

A fenntarthatóság jelentősége az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált, és most már szinte nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk vagy olvasnánk róla, illetve ne foglalkoznánk a témával. A vállalatvezetők agendájában immár fix helye van, megjelent a szabályozásban, vevők, beszállítók, bankok és társadalmi szervezetek vizsgálják ilyen szemszögből a vállalatokat, és a tulajdonosok, valamint a munkavállalók is egyre érzékenyebbek a témára.

A vállalatok működésük során sok helyen és rengeteg módon hatnak a környezetükre, legyen szó akár természeti vagy társadalmi környezetről. A döntéseik hosszú távon befolyásolják a vállalat léte és működése által – közvetlenül vagy közvetetten – érintett felek életét és jövőjét, minél nagyobb vállalatról van szó, annál jelentősebben.

A környezettudatos, fenntartható működés és vállalatirányítás, valamint a társadalmi felelősségvállalás már nem pusztán etikai kérdés, hanem a vállalati teljesítmény szempontjából is lényeges, hatással van a cég piaci és pénzügyi helyzetére, profitabilitására és a jövőbeli finanszírozási és fejlődési lehetőségeire. Fontos és szükséges is foglalkozni tehát a vállalati fenntarthatósági kérdésekkel.

De mit is értünk fenntarthatóság alatt? Mi az az ESG? Mik a célok, amit el akarunk érni? Milyen szabályok és keretrendszerek léteznek? A vállalatoknak mit kell, és mit nem kell tenniük? Mit várhatunk ettől az egésztől?

Most induló cikksorozatunkban a környezeti, társadalmi és vállalati fenntarthatóság témakörét járjuk körbe, kifejezetten vállalati szemszögből bemutatva és vizsgálva azokat az intézkedéseket és döntéseket, melyek már hatályosak vagy épp kidolgozás alatt állnak, és amelyek meghatározzák a jövőben a vállalatok működését, kijelölve azt az utat, amit követniük kell.

A fenntarthatóság fogalmának eredete

A fenntarthatóság fogalma nem mai keletű. A most ismert értelmében már a 80-as évek elején használták, az ENSZ pedig 1987-ben megfogalmazta a hivatalos definícióját, mely szerint „fenntarthatónak nevezzük azt a fejlődést, amely lehetővé teszi, hogy a jelen nemzedékek kielégítsék szükségleteiket anélkül, hogy veszélybe sodornák a következő nemzedékek azon lehetőségét, hogy ők is kielégíthessék saját igényeiket”.

Fontos látni, hogy ez nemcsak a természeti és egyéb, anyagi jellegű erőforrásokra vonatkozik, hanem a teljes természeti, társadalmi és gazdasági környezetre is, annak megőrzését, és a jogot az újabb generációknak, hogy ők is részesedhessenek abban, ami nekünk és az előző generációknak elérhető volt.

Ide tartozik a klímaváltozás kérdése is, amely az egyik legfontosabb tényezője és mozgatórugója a fenntarthatósági törekvéseknek. Változik az éghajlat, a változás nem kedvező az emberiség és a teljes élővilág szempontjából. Már az 1970-es években széleskörűen ismerté vált az a tudományos megfigyelés, hogy az emberi tevékenység eredményeképpen (is) fokozódó üvegházhatás és az ezáltal okozott globális felmelegedés komoly veszélyt jelenthet a teljes bolygó ökoszisztémájára.

Már 1979-ben sor került az első klímakonferenciára Genfben, majd azt követően, főleg a 90-es évektől felgyorsultak az események (párhuzamosan a klímaváltozás hatásainak erősödésével), létrejöttek az ENSZ keretén belül azok a szervezetek (például Éghajlat-változási Kormányközi Testület, IPCC), megállapodások (például ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye, UNFCCC) és konferenciák (például Éghajlatváltozási keretegyezmény konferenciák, COP – ebből tavaly tartották a huszonnyolcadikat, Dubajban), amelyek fő célja a globális felmelegedés és általában a klímaváltozás elleni küzdelem.

Emellett a 2000-es évektől fokozatosan bekerültek a célok közé további témák, amelyek szintén jelentős kihívást jelentenek az emberiség jövője szempontjából. Ilyenek például a környezetvédelem, a munka világa, az emberi jogok és a korrupció.

A fenntarthatóság tehát lényegesen többlet jelent már, mint a klímaváltozás elleni harc egyik eszköze, a környezeti mellett társadalmi és politikai (irányítási és szabályozási) témákra is kiterjed. Egyre többször használják az ESG fogalmát a vállalati fenntarthatósági törekvések egyfajta összefoglaló elnevezéseként.

Mi az az ESG?

Az ESG eredetileg egy pénzügyi/tőkepiaci szempontrendszer, ami segítséget nyújt a befektetések fenntarthatósági szempontból való értékeléséhez. E, mint környezeti (Environmental); S, mint társadalmi (Social) és G, mint (vállalat)irányítási (Governance) dimenziók mentén vizsgálva a vállalat működésének érdekelti körre való hatását, illetve a fenntarthatósági kérdéseknek a vállalat teljesítményére, piaci és pénzügyi helyzetére, valamint jövőjére gyakorolt hatását.

Egyszerűbben megfogalmazva: egy minősítés, ami megmutatja, hogy egy adott vállalkozás tevékenysége milyen mértékben tekinthető környezeti és társadalmi szempontból kedvezőnek, még jobban leegyszerűsítve, zöldnek.

A kétezres évek elejétől kezdve terjed a használata, először csak a pénz- és tőkepiaci értelmezésében, majd egyre inkább bővülő körben és általánosabb interpretációban. Mivel a betűszó jól és érthetően ábrázolja a vállalatok komplex felelősségét, nem csak a környezeti témákban, hanem a társadalom és a vállalatok működésének érintettjei vonatkozásában is, így egyre inkább a fenntarthatóság egyfajta komplex és általános értelmű szinonimájaként használják széles körben.

Az ESG tágabb értelmezése túlmutat a hagyományos „zöld” minősítésen, olyan a vállalatok számára szintén fontos felelősségi megközelítést is magában foglal immár, mint a vállalati felelősségvállalás (CSR, Corporate Social Responsibility) vagy a vállalatok felelősségét saját közvetlen működésük határain túlra, így a beszállítóikra és teljes értékláncukra kivetítő megközelítést. Jellemzően ezt a bővebb értelmezést veszik alapul a fenntarthatósági jelentési keretrendszerek és jogszabályok megalkotása során.

Cikksorozatunk következő részeiben a főbb nemzetközi fenntarthatósági keretrendszereket és sztenderdeket tekintjük át, majd bemutatjuk az európai szabályozás hátterét, kialakulását és céljait, illetve részletesen ismertetjük a hatályos magyarországi szabályozást.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink