13121 találat a(z) társasági jog cimkére
ÍH 2010.140
Jogszabályok és jogi tartalmak
A I. és II. rendű alperesek között 2007. június 12. napján létrejött szerződésben az I. rendű alperes - a II. rendű alperes lehívásának megfelelő ütemezés szerint - 6 685 511 Ft értékű bútorgyártáshoz szükséges anyag szállítását vállalta.
Ugyanezen a napon a felperes és az alperesek között háromoldalú megállapodás is született. Ebben a felperes úgy nyilatkozott, átvállalja a II. rendű alperes szállítási szerződésből keletkező tartozásait, és ennek biztosítására 2007. december 31. napjáig vét...
BH+ 2010.9.423
Jogszabályok és jogi tartalmak
A felperes a 2007. november 27-én megkötött adásvételi szerződéssel megvásárolta a 35174 helyrajzi számon felvett 352 m2 térmértékű lakóház, udvar és gazdasági épület megnevezésű ingatlan 2/8 tulajdoni illetőségét, 2 000 000 forint vételárért. A szerződő felek a szerződés 2. pontjában rögzítették, hogy az adásvétellel érintett tulajdoni hányadra holtig tartó haszonélvezeti jog van bejegyezve Cs. F.-né jogosult javára.
Az eladók kötelezettséget vállaltak arra, hogy az utóbbi haszonélvező özve...
BH+ 2010.9.420
Jogszabályok és jogi tartalmak
A felperes 2008. február 27. napján megkötött, illetékkiszabásra 2008. február 28. napján bemutatott adásvételi szerződéssel megvásárolta a 4271 helyrajzi számú, 9215 m2 térmértékű, szálloda és udvar megnevezésű, Hotel E. elnevezésű ingatlant, a 4273 helyrajzi számú, 6973 m2 térmértékű, szálloda megnevezésű, valamint a 4274 helyrajzi számú, 2970 m2 térmértékű, szálloda és udvar megnevezésű, végül a 6684/4 helyrajzi számú, 7537 m2 térmértékű, gazdasági épület és udvar megnevezésű, parkolóként ...
AVI 2010.9.96
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az adóhatóság a felperesnél vizsgálatot tartott 2000-2003. évekre általános forgalmi adó és társasági adónemben. Az ellenőrzés egyebek mellett két társaság által kibocsátott számlákat nem fogadott el hitelesnek, ezért a felperes általános forgalmi adó levonását e számlák vonatkozásában nem fogadta el.
Így nem fogadta el az adóhatóság a H. Kft. által kibocsátott számlákat. A felperes e társaságtól 3 db számlát fogadott be reklámsugárzásról kötött szerződés alapján. Az ellenőrzés megállapított...
ÍH 2010.139
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az elsőfokú bíróság 13. sorszámú érdemi határozatában az adós ellen indult felszámolási eljárást soron kívül megszüntette. Határozatának indokolásában részletesen rögzítette az ügyben előadott kérelmek és ellenkérelmek tartalmát, majd döntésének indokaként rámutatott arra, hogy a 2007. július 7-én hatályba lépett csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 27. § (2) bekezdés a) pontjának rendelkezése értelmében a bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja...
ÍH 2010.142
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az I. rendű alperesi gazdasági társaság a 2002. március 20-i társasági szerződéssel alakult, 3 000 000 Ft törzstőkével, tagjai a II. rendű alperes, valamint annak gyermekei. A II. rendű alperes a társaság irányítását biztosító jelentős befolyással rendelkező (40%-os részesedésű) tag. Az I. rendű alperesnek 2007 júliusában alkalmazottai felé munkabértartozása keletkezett 16 608 784 Ft-nak megfelelő euró összegben, valamint 1 506 680 Ft összegben. A kifizetésekre az I. rendű alperes fedezettel ...
BH+ 2010.9.388
Jogszabályok és jogi tartalmak
A B., B. út 16. III. emelet 5. szám alatti lakásingatlan tulajdonosa F. V., a haszonélvezője pedig a felperes, aki egyben a P. Kft. ügyvezetője volt. A felperes 2000. szeptember 18-án az ingatlan haszonélvezőjeként hozzájárult ahhoz, hogy az ingatlant a P. Kft. használja és hasznosítsa, ennek keretében határozatlan időre bérbe adja. Ezt a nyilatkozatát a Kft. elfogadta, és tudomásul vette, az ingatlan tulajdonosa pedig az elővételi jogáról lemondott.
Ennek alapján a P. Kft. 2000. december 1-...
ÍH 2010.133
Jogszabályok és jogi tartalmak
A Cg.01-06-317611 cégjegyzékszámon nyilvántartott F. Kereskedelmi Betéti Társaság 2006. június 1-jén jogutód nélküli megszűnését határozta el, melynek alapján a cégbíróság a végelszámolással kapcsolatos változásokat - ennek keretében F. László végelszámoló képviseleti jogát - a cégjegyzékbe 2006. június 1-jei hatállyal bejegyezte.
A Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság a céggel szemben hivatalból indított törvényességi felügyeleti eljárásban hozott, 2010. január 13. napján kelt Cgt.01-10-000433/...
BH 2010.9.255
Jogszabályok és jogi tartalmak
A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
Az adós felszámolását a hitelező 2008. január 30-án benyújtott kérelmében kezdeményezte. Előadta, hogy 2006. november 30-án vállalkozási szerződést kötöttek az adóssal, amely szerződést 2006. december 14-én és 2007. május 7-én módosították. A vállalkozási szerződés tárgya egy 300 ezer liter/nap kapacitású bioetanol üzem felépítése volt, amelyhez a terveket és a know-how-t i...
ÍH 2010.132
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes kéttagú társaság, amelyben a felperes törzsbetéte 12 320 000 forint, a másik tag - az S. S.p.A. (a továbbiakban: S.) - törzsbetéte pedig 295 680 000 forint. Az alperes társasági szerződésének a módosítására a perbeli taggyűlés megtartását megelőzően utolsó alkalommal 2006. április 21. napján került sor.
Az alperes ügyvezetői közül Maurizo P. a 2007. május 16. napján kelt meghívóval taggyűlést hívott össze 2007. május 31. na...
BH+ 2010.9.411
Jogszabályok és jogi tartalmak
A felperes és az I. r. alperes - melynek beltagja a II. r. alperes volt - 2001. április 21-én építési szerződést kötöttek. E jogviszonyra alapítottan terjesztette elő 2001. december 22-én a felperes a vállalkozói díj megfizetésére irányuló keresetét az alperesekkel szemben, a II. r. alperes tekintetében annak mögöttes, korlátlan felelősségére hivatkozással. Az I. r. alperes társaságban a II. r. alperes beltagsági viszonya a per alatt, 2003. december 16-án szűnt meg.
Az elsőfokú bíróság ítéle...
BH 2010.9.254
Jogszabályok és jogi tartalmak
A felperesek az alperes lakásszövetkezet kezelésében álló lakóépületben lévő két földszinti lakás tulajdonosai, illetve az alperes szövetkezet tagjai. A lakásaiknak nem lakás céljára szolgáló helyiséggé átalakítása végett közigazgatási eljárást kezdeményeztek.
Az alperes igazgatósága a 29/2007. 11. 08. számú határozatával a tagok írásbeli határozathozatalát kezdeményezte. Felhívta az alperes lakásszövetkezet tagjait, hogy írásbeli szavazatukat 2007. december 12-én 13 óráig adják le arra vona...
ÍH 2010.136
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az elsőfokú bíróság az Ú. Kiadói Kft. társasággal szemben a székhelyével és mérlegbenyújtási kötelezettséggel kapcsolatosan az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága kérelmére törvényességi felügyeleti eljárást folytatott.
Az elsőfokú bíróság az említett tárgyban meghozott felhívó végzéseit követően 2009. január 29-én kelt Cgt. 01-07/006709/7. számú végzésével a társaságot eltiltotta a további működéstől, megszűntnek nyilvánította és elrendelte a kényszer-végelszámolását. A végelsz...
NGM közlemény (PK 2010/10.)
Jogszabályok és jogi tartalmak
A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 4. §-ának (3) bekezdése alapján közöljük, hogy a felszámolók névjegyzékét vezető közigazgatási hatóság - 2010. július 22-én -112. sorszám alatt nyilvántartott APPORT Gazdasági Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg.: 18-09-000366) adataiban - a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 27/C. §-ának (1) és (2) bekezdése, valamint az R. 2. §-ának (5) bekezdése alapjá...
NGM közlemény (HÉ 2010/66.)
Jogszabályok és jogi tartalmak
A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 4. § (3) bekezdése alapján közöljük, hogy a felszámolók névjegyzékét vezető közigazgatási hatóság - 2010. augusztus 2-án - a felszámolók névjegyzékében 108. sorszám alatt nyilvántartott "ADÓAKTUÁL" Könyv- és Adószakértői, valamint Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg.: 15-09-060631) adataiban - a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 27/C. § (1) és (2) bekez...