6717 találat a(z) gazdaság-rss cimkére
Az éves előirányzat 74,5 százalékán állt a költségvetés hiánya a félév végén
Cikk
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere júniusban 392,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, az első hat hónapban pedig a deficit elérte az 1704,5 milliárd forintot, az idei évre előirányzott 2287,7 milliárd forint 74,5 százalékát – erősítette meg az előzetes adatokat a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken közzétett részletes tájékoztatója.
Új NAV-útmutató jelent meg
Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a belépési gyűjtő árunyilatkozatok kezeléséről és a Behozatali Ellenőrző Rendszer működéséről szóló 3012/2016. útmutató módosításáról szóló 3005/2021. útmutatót.
Így számoljuk az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás és a szülői nyugdíj összegét
Cikk
A hozzátartozói nyugellátás – az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás és a szülői nyugdíj – a nyugdíjrendszer egyik legnehezebben átlátható része, hiszen megértéséhez ismerni kell az alapvető jogosultságokat (öregség, rokkantság), illetve a leszármaztatott jogosultságok szabályrendszerét is. A hozzátartozói nyugellátások sajátossága, hogy a jogosultsági feltételeknek az elhunyt jogszerző és a nyugdíjigénylő részéről is teljesülniük kell. Cikkünk azt járja körbe, hogy miként alakul ezek mértéke, és milyen feltételeknek kell megfelelni ehhez.
Nem változtatott az irányadó eurókamaton az EKB
Cikk
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa nem változtatott csütörtöki kamatdöntő ülésén az irányadó eurókamaton.
Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása: útmutató katás vállalkozások számára
Cikk
A koronavírus-járvány miatti gazdasági nehézségek ellensúlyozása céljából a kormányzat 2021. június 8-ától az úgynevezett „önfoglalkoztatók” részére támogatást biztosít. A kataalany vállalkozások is jogosultak ezen támogatásra meghatározott feltételek alapján. A kérelmeket a veszélyhelyzet fennállásáig fogadja be a folyósító szerv.
Koronavírus: új vakcinát vizsgál az Európai Gyógyszerügynökség
Cikk
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a francia Sanofi gyógyszeripari vállalat koronavírus ellen kifejlesztett, fehérjealapú, Vidprevtyn névre keresztelt vakcinája folyamatos felülvizsgálatát – jelentette be szerdai hivatalos közleményében az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség.
Koronavírus: Sinopharm vakcina után a 60 év felettiek negyedénél nincs ellenanyagtermelés
Cikk
Ez az első, laboratóriumi vizsgálaton alapuló tudományos publikáció, amely a Sinopharm vakcina hatásosságát vizsgálta. A kutatók szerint komoly veszélyt jelent, hogy a kínai vakcinával oltott idősek azt hiszik, védettek a vírus ellen, miközben ez egyáltalán nem vehető biztosra, írja a hvg.hu.
Home office: csak átmeneti rendeletek szabályozzák az otthoni munkavégzést
Cikk
Az otthon dolgozókra vonatkozó szabályok átfogó, törvényi szintű rendezése még várat magára, és egyelőre átmeneti rendeletekkel igazítják a meglévő szabályokat a megnövekedett home office igényhez – elemezte a kormány nemrég megjelent újabb rendeletét a távmunka ideiglenes, tavaly év végén bevezetett rendszerének meghosszabbításáról a Niveus Consulting Group tanácsadó cég.
Itthon és unióban is van vállalkozása? Ezekkel az adózási és járulékfizetési kötelezettségekkel számolhat
Cikk
Magyar állampolgár Ausztriában egyéni vállalkozó, itthon pedig egy kft. ügyvezetője és többségi tulajdonosa is egyben. Ausztriában 2 főt alkalmaz, vállalkozói kivéttel ott nem rendelkezik. Milyen bejelentési, adó- és járulékfizetési terhekkel kell számolnia? Olvasó kérdésre Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.
Egekbe szökhet a károsanyag-kibocsátás
Cikk
Az egekbe szökhet az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása, ha a koronavírus-világjárványt követően újraindul az élet – figyelmeztetett a párizsi székhelyű Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) keddi jelentésében.
Egyenlő munkáért egyenlő bért – mikor térhet el ettől a munkáltató?
Cikk
Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a munkavállalók az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét a tagállamok előtt közvetlenül érvényesíthetik abban az esetben is, amennyiben az elv a tagállamban nem jelenik meg jogszabályi szinten. Az alábbiakban az ügy hátterét és a hazai szabályozást mutatjuk be.
Csökkenhetnek az elszállt faárak
Cikk
Látszik némi mocorgás és pozitív előjel a faanyagok árában: tavalyhoz képest több mint kétszeresére emelkedett a faanyagok ára, most azonban elindult az árcsökkenés az óceántúli tőzsdén, ami idővel hazánkat, illetve a kis-, és nagykereskedéseket, felhasználókat is elérheti – írja a portfolio.hu.
Jogszabály jelent meg az eÁfa bevallás elhalasztásáról
Cikk
A 2021. 07. 16-án, pénteken megjelent Magyar Közlönyben hirdették ki a 429/2021. számú kormányrendeletet, amely a veszélyhelyzetre tekintettel egyes általános forgalmi adóval összefüggő eltérő szabályokat állapít meg.
Intézkedési javaslatcsomag a méhészeti ágazat megsegítésére
Cikk
Magyarország konkrét intézkedési javaslatokat fogalmazott meg a méhészeti ágazat megsegítése érdekében a Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén Brüsszelben. A beterjesztett dokumentumot Franciaország, Görögország, Horvátország, Olaszország és Románia teljes mellszélességgel támogatta – közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
NAV-lista: ők sumákoltak az alkalmazottakkal
Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát. A NAV közzéteszi továbbá a jogsértést megállapító határozat keltét, és végrehajthatóvá válásának napját is. A NAV a közzétett adózók adatait két év elteltével törli.