6717 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

NAV-tájékoztató: kisgyermekkel otthon lévők szövetkezetének adózási szabályai Cikk

A kisgyermekkel otthon lévő szülők 2021. július 1. óta szövetkezetet alakíthatnak, így rugalmas keretek között vehetnek részt a foglalkoztatásban, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

Hétszeresére nőtt a tengeri szállítmányozás ára egy év alatt Cikk

Tavaly nyáron átlagosan 1650 dollárba került egy 40 láb méretű tengerikonténer szállítása Sanghajból Rotterdamba. Manapság ugyanekkora áru szállítása 11 196 dollárba kerül, azaz gyakorlatilag egy év alatt hétszeresére emelkedtek a tengeri szállítási díjak. Ez az úgynevezett „bullwhip-effect” azaz „ostorcsapás-hatás” következménye, amely jó esetben is még a 2021-es év végéig éreztetni fogja a hatását a nemzetközi kereskedelemben, olvasható az iBanFirst tájékoztatójában.

Európai uniós információcsere: amit a DAC 1-ről érdemes tudni Cikk

Amióta megjelent az adózás mint államérdek, azzal párhuzamosan él az adózók adóminimalizálásra, de egyes esetekben az adóelkerülésre, adókijátszásra való törekvése is. A határokon átívelő jövedelmek, szociális szolgáltatások, beruházások miatt, valamint az adózók mobilitása és a digitalizáció robbanásszerű fejlődése okán is szükségessé vált, hogy globális, illetve európai szintű adóügyi közigazgatási együttműködési szabályozást hozzanak létre a határon átívelő adócsalások, adókijátszások és jogszabályellenes adóelkerülések elleni hatékonyabb küzdelem, valamint a méltányos adórendszer és belső piac kialakítása érdekében. Cikksorozatunk végigmegy a már elfogadott irányelveken a DAC 1-től egészen a 2021-ben elfogadott DAC 7-ig.

Csaknem 8 és fél évnyi átlagbér kellene egy új, 70 négyzetméteres lakás megvásárlásához Cikk

Az átlagos bruttó fizetések alapján a leghosszabb időszakot 15,2 évet a szerbeknek kellett dolgozniuk ahhoz, hogy új, 70 négyzetméteres lakást vehessenek, ehhez Magyarországon tavaly 8,4 évnyi bruttó átlagkereset kellett – írta a Deloitte európai lakóingatlan-piaci (Deloitte Property Index) tanulmányában, amit hétfőn juttattak el az MTI-nek.

Útmutató az egyablakos (OSS) rendszerhez Cikk

Az elektronikus kereskedelemre vonatkozó új áfaszabályok célja, hogy megkönnyítse az adózók adófizetési kötelezettségeik teljesítését az Európai Uniós tagországokban, olvasható a BDO Magyarország elemzésében.

Csúszik a BIREG rendszer július 26-ra tervezett bővítése Cikk

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium („ITM”) korábbi tájékoztatása szerint a mai napra, 2021. július 26-ra tervezték a BIREG rendszerben azt a funkcióbővítést, amely lehetővé, és kötelezővé tette volna az elektronikus engedélykezelést a rakodóhelyek (felrakóhelyek és lerakóhelyek) részére, olvasható a PwC Magyarország oldalán.

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az MNB és a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság Cikk

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a két fél közötti információcsere és tudásmegosztás érdekében. A megállapodás kiterjed többek között a hatóságok közötti információmegosztásra, továbbá a határon átnyúló intézmények működésével kapcsolatos felügyeleti együttműködésre, olvasható az MNB honlapján.

AstraZeneca vakcinákat adunk el Portugáliának Cikk

Az oltóanyagok eladásához a Magyar Közlöny 139. számában megjelent a COVID–19 vakcina Portugália részére adásvétellel történő értékesítéséről szóló 1498/2021. (VII. 23.) kormányhatározat.

Romlottak a fogyasztói várakozások júliusban Cikk

Félévnyi folyamatos emelkedés után a GKI konjunktúraindexe júliusban elérte 2019 végi szintjét. Az áprilisi, példátlanul nagy emelkedés után az elmúlt hónapokban csak kismértékű volt a javulás; javultak az üzleti és romlottak a fogyasztói várakozások júliusban – közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.

Bizalmi vagyonkezelés: mutatjuk a személyi jövedelemadót érintő szabályokat Cikk

Jelen cikkünkben a bizalmivagyon-kezelési struktúra személyi jövedelemadót érintő legfontosabb szabályait foglaltuk össze.

Elveszett, kézzel kiállított számla pótlása Cikk

Elfogadható-e az elveszett kézi számla helyett a szállító által hitelesített számlatömbi másodpéldány? – kérdezte az Adózóna olvasója. Antretter Erzsébet adószakértő, a Niveus Consulting Group Kft. igazgatója válaszolt.

Máris módosult az építőanyagok kivitelét korlátozó rendelet Cikk

A 2021. július 23-án megjelent, 139. számú Magyar Közlöny két, az építőanyagok kivitelét korlátozó 402/2021. kormányrendeletet módosító rendeletet is kihirdetett.

Kit terhel az EKÁER-bejelentési kötelezettség? Cikk

Kinél áll fenn az EKÁER-bejelentési kötelezettség az alábbi esetben? – kérdezte az Adózóna olvasója.Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.

Több magyar multi is beleesik a minimumadóba Cikk

Már a világ GDP-jének 90 százalékát képviselő 132 ország kormánya támogatja a globális minimumadó bevezetését. Nem vagyunk köztük – írja a nepszava.hu.

Ezek a tisztázatlan kérdések az új építőipari korlátozások terén Cikk

A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelő ágazatra. A bevezetett intézkedések hatással lehetnek a már hatályban lévő szerződések teljesítésére, illetve a futó projektek kivitelezésére is. Ennek oka, hogy ha az állam gyakorolja az elővásárlás jogát, úgy egy hazai eladó nem feltétlenül tudja teljesíteni a külföldi szerződéses partnerei felé vállalt kötelezettségeit, ami szerződésszegést eredményezhet. A PwC Magyarország szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat és a tisztázatlan kérdéseket.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 August
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink