307 találat a(z) felszámolás cimkére
Cégek átalakulása és megszűnése. Ismét elérhető hiánypótló kiadványunk! Cikk
Ahogyan a cégek megalakulnak, úgy meg is szűnnek. Ez természetes folyamat és nem feltétlenül jár veszteséggel vagy kudarccal. Bármilyen esetről is legyen szó, egy cég működésének lezárása azonban hosszú és összetett folyamat. A cégeljárási feladatok mellett rendezni kell az adózási és számviteli tennivalókat, emellett az adatszolgáltatási kötelezettségről sem szabad megfeledkezni. Ezek a feladatok ugyanakkor komoly kihívás elé állíthatják a társaságokat, hiszen a cégek megszüntetése nem a mindennapi rutin részét képezi. Hiánypótló kiadványunk a fenti feladatok elvégzésében nyújt gyakorlati segítséget a szakemberek számára.
Még mindig sok cég szűnik meg felszámolással az építőiparban Cikk
Közel 6000 új induló céggel és folyamatosan növekedő termelési volumennel rendkívül erős évet zárt tavaly az építőipar, egy év alatt több mint 55 százalékkal több cég indult, mint amennyi megszűnt – derül ki az Opten közleményéből.
Célkeresztben a kft.-k: új behajtási hullám a NAV-nál Cikk
Az adótartozást felhalmozó, majd kényszertörlés, felszámolás alá került kft.-k vezetőivel szembeni perekre készül a NAV. A felszámolt cégek hitelezőinek, így a NAV-nak is lehetősége van a kft.-k korlátolt felelősségének áttörésére, így a felszámolt cég vezetőjével szembeni perre.
Bt.-beltag befizetésének elszámolása Cikk
Végelszámolás előtt álló betéti társaság nyugdíjas beltagja után fizetett egészségügyi szolgáltatási járulékát forrás híján a beltag finanszírozta a bt. helyett. Elszámolható-e tagi kölcsönként a befizetés? Olvasói kérdésre Szipszer Tamás mérlegképes könyvelő válaszolt.
Végrehajtás elévülése Kérdés
Tisztelt Ügyvéd Úr! Egy vállalkozás ügyvezetője évekkel ezelőtt a cég hitelkérelménél készfizető kezességet írt alá. Sajnos egy gazdasági fordulat miatt az addig jól működő vállalkozás fizetésképtelen lett, elkezdték a felszámolását. Az ügyvezető béréből (más céghez elment utána dolgozni) letiltották a készfizető kezesség összegét, a havonta levonható törvényes részt törleszti (több éve). A céget most sok év után felszámolták. Kérdésem: megszűnik-e a végrehajtás az ő személyén, miután a valós tartozót, a céget felszámolták (a felszámolás során volt mit értékesíteni, de a hitel nem térült meg teljesen)? Vagy élete végéig bárhol dolgozik a letiltást fizetnie kell? Az összeg nagysága miatt a törlesztés megtérülése kilátástalan.
Tagi kölcsön felszámoláskor Kérdés
Felszámolás esetén vannak-e adó- és/vagy illetékterhei a tagi kölcsönnek?
Bankszámlapénz szerepeltetése a mérlegben Kérdés
Szállítói kötelezettség leírása Kérdés
Tisztelt Szakértő! 2015. évi szállítói kötelezettséget ki kell vezetni 2018-ban, ha azt látom a tárolt cégkivonatban, hogy a törlés hatálya: 2019.01.12. Törlés módja: felszámolás. Vagy csak 2019-ben vezetem ki? A felszámolás ideje alatt a céget nem keresték meg, hogy a kötelezettséget fizesse ki. Köszönöm a segítséget. Pánti Etelka
Gyes után kismama járandósága felszámolási eljárás alatt Kérdés
Tisztelt Szakértő! Felszámolási eljárás alatt álló társaságnál egy kismama gyese lejárt 2018. október 29-én. A kismama munkaszerződés szerinti munkabére 137 ezer forint, a munkaköre szakképzettséget igénylő munkakör volt. A társaság a felszámolási eljárás kezdő napjától tevékenységet nem folytatott, így a kismama munkaköre is megszűnt már 2015-ben. Kérdés: a kismama gyes megszűnésekori járandóságát a minimálbér (138 ezer forint) vagy a garantált bérminimum (180 500 forint) alapján kell megállapítani? Előre is köszönöm válaszát. Tisztelettel: Szalainé
Adófizetési biztosíték Kérdés
2018.11.19-én alakult Z Kft. Egyszemélyes kft. ("A" személy), a cégbíróság bejegyezte, adószámot is megkapta, majd a NAV az adózóval szemben adófizetési biztosítékot írt elő. Ez ellen a határozat ellen kimentési kérelemmel élt, de okirati bizonyítékokat nem tudott csatolni, így valószínű a kérelem elutasítása. Korábban egy másik Y Kft. „A” tulajdonos és „B” ügyvezetővel 5 éven belül felszámolással szűnt meg, 1 millió forintot meghaladó adótartozással. 1.„B” vagy „A” személy többségi tag olyan cégben kíván többségi tulajdonos vagy ügyvezető lenni, melynek adószámát a felszámolt cég megszüntetése előtt állapították meg, akkor ebben a működő cégben a változást követően előírhatják az adófizetési biztosítékot, vagy sem? 2. „B” ügyvezető, vagy „A” többségi tagja a megszűnést követően alapított új cégben ügyvezetőként vagy többségi tulajdonosként részt kíván venni, akkor valamennyi ilyen új alapítású cégnél előírja az adóhatóság a biztosíték letétbe helyezésének kötelezettségét, vagy elegendő személyenként egyszer, egy cég vonatkozásában megfizetni azt? Jelen esetben a Z Kft.-nél „A” személyre, előírt befizetés után, ha később „B” személy is „W” vállalkozást indít, újra fennáll az adófizetési biztosíték kockázata? 3. Ha a Z Kft. adózó az előírt adófizetési biztosítékot nem helyezi letétbe, és ellene kényszertörlési eljárás indul, a biztosíték vonatkozásában (más tartozás nincs), a NAV nem jelenthet be hitelezői igényt és nem fordulhat át az eljárás felszámolásba? Válaszukat köszönöm!
Adózás rendje Kérdés
Tisztelt Válaszadó! Felszámolás alatt álló cég volt ügyvezetöje adhat-e be a cég korábbi tartozásaira méltányossági kérelmet? Vagy csak a felszámolónak van erre lehetösege? Van-e erre valamilyen speciális rendelkezés? Válaszait elöre is köszönöm.
Tagnak adott kölcsön Kérdés
Bt. beltagja elhunyt, és a könyvelésből az derült ki, hogy a beltagnak a cég kölcsönadott 5 millió forintot 2015-ben A cégben maradt kültag az elhunyt felesége, átvette a cég ügyvezetését, de a céget nem tudja fenntartani, mert elvesztette a megrendelőit. Szeretné megszüntetni a bt.-t de az 5 millió forintot nem tudja visszafizetni. (Köteles lenne-e megtenni?) Mit tehet, hogy meg tudja szüntetni a bt.-t?
Felszámolás Kérdés
Érdeklődöm arról, hogy mennyibe kerülne cégünknek egy immár két hónapja tartozó adósunk elleni felszámolási eljárás megindítása, mert a fizetési határidő október közepén lejárt, és másoktól is úgy hallottuk, hogy az adósunk nem tud fizetni és szeretnénk a felszámolási eljárást megindítani 9 900 000 forint tőketartozás kapcsán fizetésképtelenség miatt. Mennyi lenne ennek a Felszámoló bírósághoz benyújtandó kérelem esetén az állami illetékfizetési kötelezettségünk?
Felszámoláshoz kapcsolódó kifzetés Kérdés
Tisztelt Szakértő! A kérdésem felszámolással kapcsolatos. Az „A” Kft.-t a bíróság felszámolta. A követelései között szerepelt a ”B” Kft. tartozása, amelyről a bíróság úgy rendelkezett, hogy a tartozás összegét a „B” Kft. fizesse meg az „A” Kft. két magánszemély tagja részére, 50-50 százalékban. A kifizetés során keletkezik-e szja- vagy járulékkötelezettsége a „B” Kft.-nek, tekintettel arra, hogy magánszemélyek részére történik a kifizetés, vagy nyilatkoztatni kell a két magánszemélyt? Válaszát előre is megköszönöm. Tisztelettel és köszönettel: könyvelő
Kényszertörlés alatti cég számvitele, tartozásai Cikk
Kényszertörléssel foglalkozó sorozatunk második részében azt elemezzük, hogy milyen számviteli feladatok vannak kényszertörlési eljárás alatt álló cég esetében, és mi a teendő a társasággal szembeni követelésekkel?