938 találat a(z) csed cimkére

Csed megállapítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyik ügyfelem 2018. szeptember elejére kisbabát vár. Jelenlegi munkahelyén, ahol 2016 júliusa óta dolgozott, megszűnik a munkaviszonya 2018.01.31-én. Jelenleg egy kft. ügyvezetője is, ahonnan nem vesz fel juttatást. Eddigi bruttó fizetése 330 ezer forint körüli volt, most januárban. Ön szerint mi lenne számára a legkedvezőbb csed és gyed szempontjából? Ha el tud helyezkedni egy másik helyen munkavállalóként, vagy ha ügyvezetőként felvesz jövedelmet saját cégéből? Mi a helyzet akkor, ha csak részmunkaidőben tud elhelyezkedni és mellette ügyvezetői munkaviszonyából is vesz ki jövedelmet? Kérem mielőbbi válaszát. Köszönettel

Gyes közben felmondás, új munkaviszony Kérdés

Tisztelt Szakértő! Jelenleg gyest kapó kismama munkaviszonya megszűnt, a gyes március 15-én ér véget, sikerül neki elhelyezkedni ismét egy új cégnél, viszont nagy valószínűséggel veszélyeztetett várandós lesz (első gyermeknél is az volt) és így betegállományba fog menni pár hónapon belül. Az lenne a kérdés, hogy jogosult lesz-e a csedre, gyedre, ha igen, akkor milyen jövedelem alapján fogják kiszámítani? Adatok: munkaviszony 2014. 02. 24 - 2017. 09. 22-éig, majd betegállomány volt szülésig (2014. 12. 08 - 2015. 03. 06-áig), aztán csedet, majd gyedet kapott, a gyes 2017. 03. 16-ától jár neki és közben 2017. 09. 22-ével szűnt meg a munkaviszonya. A várható szülés 2018. augusztus végén lesz. Válaszukat köszönöm szépen!

Időszakok, amelyekre a katásnak nem kell megfizetnie a tételes adót Cikk

Főszabály szerint a kisadózó vállalkozás a bejelentett kisadózó után a havi tételes adót (legyen szó 25, 50 vagy éppen 75 ezer forintról) minden megkezdett naptári hónapra köteles megfizetni, azzal, hogy amennyiben az adott hónapban a kisadózó egyetlen napot is főállású volt, akkor az ennek megfelelő összeget kell lerónia a hónap egészére vonatkozóan. Ez alól is van azonban kivétel, mutatjuk, mely esetekben.

Cafeteria Kérdés

Tisztelt Cím! Kérjük szíves állásfoglalásukat az alábbi kérdésben: Közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. tv. hatálya alá tartozó köztisztviselő részére, az alábbi ellátások folyósítása esetén, a jelenlegi jogszabályi előírások szerint jár-e cafeteria juttatás: CSECSEMŐGONDOZÁSI DÍJ (CSED) GYERMEKGONDOZÁSI DÍJ (GYED) GYERMEKGONDOZÁST SEGÍTŐ ELLÁTÁS (GYES) Válaszukat előre is köszönjük Ványi Rita

Csed, gyed jogosultság Kérdés

Tisztelt Szakértő! Csedre, illetve gyedre jogosultsággal kapcsolatban szeretnék segítséget kérni. Párommal elgondolkodtunk egy harmadik gyermek vállalásán, előtte viszont ismernünk kellene az anyagi lehetőségeinket. Jelenlegi munkahelyemen 2010. február 17. óta állok alkalmazásban. Az első gyerekkel 2013. májustól december 31-éig táppénzen voltam veszélyeztetett terhesként. 2014.01.01-től tgyáson, majd 2016.01.01-ig gyeden, 2017.01.01-ig pedig gyesen voltam. Közben a második gyerekkel 2015.03.13-tól tgyáson, majd 2017.03.13-ig gyeden, 2018.03.13-ig pedig gyesen vagyok. Ha a harmadik gyerekkel 2018.03.14-től táppénzen lennék (veszélyeztetett terhesként – sajnos ez nekem muszáj), míg megszületne 2018. október-november környékén, jogosult lennék-e ez a harmadik gyermekkel csed, illetve gyed ellátásokra? Ha igen, miből számolják? A táppénzből, a gyesből vagy a szerződés szerinti béremből? Ha nem, akkor csak a gyes van 3 évig? Segítségét előre is köszönöm!

Így kell meghatározni a csed, gyed utáni szabadságot Cikk

Hogyan kell megállapítani a csed, gyed utáni szabadságot, ha az ikerszülés előtt az anyag már táppénzen volt? Olvasói kérdése dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt.

Csed, gyed utáni szabadság Kérdés

Tisztelt Adózóna! Jól gondoljuk-e, hogy ikergyermek esetén sincs különbség a szabadság kiadásakor abban, hogy a csed teljes idejére és a gyed első 6 hónapjára jár a szabadság? Kérjük segítségüket a megadott adatok alapján a helyes szabadságmennyiség kiszámításában. A munkavállaló 1979.06.01-én született és 2015.09.15-én ikergyermekei születtek. Érdeklődni szeretnénk, hogy ebben az esetben honnan indul a csed számítása, ha a munkavállaló 2015. 07.22-től 2015.09.14-ig táppénzen volt. Jól gondoljuk-e, hogy 2015.07.22-től kell kiszámolni a 168 napot, és 2016.01.05-ig tart a csed ideje, és 2016.01.06-tól indul a gyed ideje. Jól gondoljuk-e, hogy a gyed első 6 hónapját a 183 nap alapján célszerű meghatározni? Segítségüket előre is köszönöm.

Csed alatti ügyvezetőség Kérdés

Tisztelt Adózóna! Van egy evás cég, ahol az ügyvezető heti 2 órás munkaviszonyban látja el feladatait, és más cégnél van heti 36 órát elérő jogviszonya. Megszületett gyermeke, aki után csedet igényel a főállásában. A kérdés az, hogy lehet-e úgy ügyvezető továbbra is az evás cégben, hogy ott nem igényli meg a csedet (mivel azt jogviszonyként külön-külön kell megigényelni)? Mert csed alatt nem lehet munkát végezni. Ha meg kell igényelni az evás cégben is a csedet, akkor a cég tagjai közreműködhetnek-e a cégben (folytatják a tevékenységet) az ügyvezető helyett? És elég-e az ő esetükben, hogy máshol van heti 36 órát elérő jogviszonyuk, akkor az evás cégben nem keletkezik utánuk járulékfizetési kötelezettség, ha jól tudjuk?! Köszönettel!

Újabb jogviszony a kismama érdekében Kérdés

Tisztelt Szakértő! Munkavállalónk határozott idejű munkaviszonya 2017.12.31-én szűnt meg, miközben jelenleg is gyedet kap 2016 júniusában született gyermeke után. A munkavállaló jelenleg terhes a második gyermekével, ennek tényét viszont a kiléptetést megelőzően nem közölte velünk. Munkavállalónk csak a kiléptetése után ébredt rá, hogy a 2018. áprilisában születendő második gyermeke után gond lehet a csed és gyed igénybe vételével, ezért arra kért minket, hogy vegyük őt vissza munkaviszonyba a korábbi szerződésének megfelelően. Ezután pedig engedélyezzünk számára a belépés kezdőnapjával rögtön fizetés nélküli szabadságot. Kérdéseim: 1. Érhet-e minket bármilyen joghátrány, illetve jogi következmény az egészségbiztosító részéről, ha a veszélyeztetett terhes kismama érdekében azért biztosítunk újabb alapjogviszonyt számára, hogy jogosult lehessen a fenti pénzbeli ellátásokra? 2. Valóban jogosulttá válik-e a fenti várandós munkavállalónk csedre és gyedre, ha a munkaviszonyát 2018.01.12-2018.03.31-ig határoznánk meg a korábbi jogviszonya szerinti feltételekkel, 2018.01.12-ével fizetés nélküli szabadságra küldenénk, és a szülés napját megelőzően márciusban elindítanánk a csedet a második gyermekre tekintettel? 3. Érinti-e az első gyermek utáni gyedfolyósítást az, ha időközben csedet igénylünk a munkavállaló részére a második gyermek után, vagy a két juttatás párhuzamosan jár a munkavállalónak? Mihamarabbi válaszukat előre is köszönjük. Üdvözlettel B.Gy.

Gyed számítása második gyermeknél Kérdés

Tisztelt Szakértő! Első gyermek születése: 2016.02.10., a második gyermek várható születése 2019.02.10. előtt (az első gyermek születését követő három éven belül). Az első gyermek várhatóan 2018.02.01-én elkezdi a bölcsődét, az édesanya nem folytat kereső tevékenységet, nem megy vissza dolgozni, de megmarad a munkaviszonya a foglalkoztatóval (2019.02.10-ig fizetés nélküli szabadságon van). Így a szülő 2018.02.01-2018.02.10. között nem jogosult a gyermekgondozási díjra. Ezt követően 2018.02.11-től gyermekgondozást segítő ellátásban részesül. Kérdés, hogy ebben az esetben mi alapján számítják ki a második gyermek után járó csecsemőgondozási díj összegét? A korábbi (első gyermek megszületése előtt folytatott) keresőtevékenység alapján kiszámított díjat állapítják meg, vagy ezt az összeget befolyásolja, hogy 2018 februárjában 10 napig nem jogosult gyermekgondozási díjra? Azaz ebben az esetben alkalmazható-e a 1997. évi LXXXIII. törvény 42. § (4a)[1] bekezdése, miszerint tekintettel a 4(b) [2]bekezdésben megfogalmazott korlátozásra?

Kismama ellátásai Kérdés

Tisztelt Ügyintéző! Várandós munkavállalónk júniusban fog szülni. Cégünknél 4 órás munkaviszonyban áll, 2015.09.14-től folyamatosan. Egy másik cégnél szintén van egy 4 órás állása 2017.06.01-től folyamatosan. Szülés előtt – áprilistól – szeretne táppénzre menni. Mi lesz a csed és a gyed alapja? A táppénz időszaka befolyásolja az ellátások összegét, vagy a munkabére alapján állapítják meg azt? Köszönettel: Nagyné

Csed-jogosultság Kérdés

Csed-jogosultság megállapításában kérem határozott állásfoglalásukat. Adott egy egyszemélyes kft., amelynek egy hölgy az ügyvezetője (vezető tisztségviselő, a képviselet módja: önálló), aki nem tagja a vállalkozásnak, az ügyvezetést nem munkaviszony keretében látja el, díjazásban nem részesül. (A csed folyósítási feltételeinek egyébként megfelel, hiszen egy teljesen más cégnél évek óta heti 40 órás munkaviszonyban áll.) A társaság tagja is képviseletre jogosult, a tisztsége cégvezető (a képviselet módja: önálló), tisztségét munkaviszony keretében napi 2 órában látja el. Az ügyvezető hölgy jelenleg várandós, a szülés várható időpontja február hónap. A kérdés az, hogy ebben a felállásban jogosult-e csedre, maradhat-e ügyvezető a csed alatt, miközben a szintén önálló képviseleti joggal rendelkező cégvezető (nem ügyvezető) intézi a cégügyeket? Vagy le kell mondania az ügyvezetői tisztségéről? Ha le kell mondania az ügyvezetői tisztségéről, akkor a jelenlegi tag a cégvezetői tisztség helyett vállalhatja az ügyvezetői tisztséget napi 2 órás munkaviszony keretében, köthet saját magával munkaszerződést? Nem jár csed a biztosítottnak, ha bármilyen jogviszonyban keresőtevékenységet folytat. Keresőtevékenység: az 1997. évi LXXX. törvény 5.§-ában meghatározott jogviszony. A fentiekből kiindulva próbáltam én eldönteni a jogosultságot, de az OEP ügyintézőinek egymástól eltérő válaszai elbizonytalanítottak, az e-mailben feltett kérdésemre pedig nem válaszolnak. Köszönöm válszukat!

Csed, gyed összege Kérdés

A lányom több mint 2 éve napi 2 órában van bejelentve, 35 000 Ft /hó munkabért kap. Állapotos lett, a szülés várható időpontja 2018. 05. 22. 2018. 02. 01-jétől felvenném heti 40 órás munkaviszonyba 250 000 Ft-ért, mellette a 2 órás is megmaradna 40 000 forinttal. Kérdésem: mennyi lenne a várható csed és gyed? Hogyan jár jobban, ha marad a 2 órás munkaviszonya vagy nem? Esetleg ha szünetelő katás egyéni vállalkozását újraindítaná a 75000 Ft-os emelt katával?

Egyéni vállalkozó kismamát megillető ellátások Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérem, segítsen megállapítani a kismamát megillető ellátásokat és azok alapját az alábbi szituációban: - Főállású katás egyéni vállalkozó volt 2016.10.13-tól 2017.06.30-ig. - Ezt követően kilépett a katából és 36 órát meghaladó munkaviszonya volt 2017.07.01-től 2017.10.16-ig. A munkaviszony alatt 5 nap táppénz volt. - 2017.10.17-től szünetelteti az egyéni vállalkozását, máshol nincs biztosítása. A babát 2018.08. hóra várja. Ha most befejezi a vállalkozás szüneteltetését, jogosult lesz-e táppénzre, csedre, gyedre? Hogyan kell kiszámítani az ellátások alapját? Ha egyéni vállalkozóként csak a minimumjárulékot fizeti, de nem veszi ki jövedelemnek, akkor az nem minősül tényleges jövedelemnek? Ha a baba születése előtt elmegy táppénzre, akkor a táppénz időszaka a csed igénylésnél beleszámít az igénylést megelőző 180 napi folyamatos biztosítási jogviszonyba? Előre is nagyon köszönöm a segítségét!

Táppénz, csed, gyed könyvelése, kifizetőhelyen Kérdés

Tisztelt Szakértő, A következőben kérném segítségét: kifizetőhelyként a munkavállalóinknak a kormányhivatalok helyett számoljuk ki, számfejtjük és utaljuk a fent nevezett ellátásokat. Helyes, ha Így könyveljük ezeket: T362-K471 ellátások előírása T362-K96 1%-os költségtérítés előírása T471-K384 munkavállalónak utalás T384-K362 Kormányhivatal utalja az összeget Köszönettel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink