2103 találat a(z) adó cimkére
A különadók csaknem felét a fogyasztók fizetik Cikk
Mára a különadók nagyságrendje elérte a társasági adóét, mivel azonban ez csak a vállalkozások szűkebb körét érinti, így számukra komoly megterhelést jelent. Az anyag rámutat, hogy a jogalkotók szándékával szemben az adók beépülnek a szolgáltatások áraiba, és így végső soron a fogyasztók, illetve az adókkal közvetlenül nem érintett ágazatok is viselik a terheket, írja a Leitnerleitner tanulmányában.
NAV-akció: húszmilliós végrehajtási akció indult Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ország legnagyobb vasúti logisztikai központjainak területén kezdte meg ellenőrzési akcióját, tekintettel arra, hogy a logisztikai piac trendjeinek változása miatt folyamatosan növekszik a vasúti konténerforgalom. A NAV az ellenőrzések révén a gazdaságvédelem mellett az egészségvédelemre is figyelmet fordít, elsősorban az élelmiszerszállítmányok vonatkozásában.
Kuriózum a magyar adórendszerben: zsebbevágó kérdés Cikk
Az szja egyetlen kulcsa a honi szabályozáson belül is kuriózum, szinte egyetlen más adónem sem mentes a szociális és egyéb kedvezményektől. A kamatjövedelmek differenciált adóztatásával − amellett, hogy összességében nehezen értelmezhető annak hátrányos megkülönböztetése a tőzsdei ügyletekhez képest, amelyek nem kaptak extra adót − még távolabb került a magánszemélyeket érintő adóztatás attól, amit a kormány 2010−2011-ben zászlajára tűzött, írja a napi.hu.
Lehet, hogy jön az uniós tranzakciós adó Cikk
Az Európai Parlament rábólintott a tranzakciós adó bevezetésére; a spekulatív ügyleteket végzők többet fizetnek majd.
Holnap éjféltől megszűnik a vámellenőrzés a horvát határon Cikk
2013. július 1-jén hétfőn 0.00 órától a Horvát Köztársaság csatlakozik az Európai Unióhoz. A leglényegesebb változást a vámhatár megszűnése jelenti. Az utazók értékhatárra való tekintet nélkül hozhatnak magukkal Horvátországban vásárolt termékeket, anélkül, hogy vámot vagy általános forgalmi adót kellene utánuk fizetniük.
Baleseti adó bevallása és befizetése Esemény
Nekik biztosan nem kell adózniuk, ha meghívod őket a nyaralódba Cikk
Mielőtt egy hosszú hétvégére ismerősöket hívunk meg, célszerű tájékozódnunk, hogy az adott településen milyen önkormányzati rendelet van az idegenforgalmi adóról, mikor kell idegenforgalmi adót fizetniük a nyaraló-tulajdonos barátainak, rokonainak. De vannak, akiknek biztosan, semmilyen körülmények között nem kell fizetniük. Összefoglaltuk a legfontosabb szabályokat.
Újabb adó- és illeték-változások Cikk
Egyes közterheken is módosított a távolléti díj számításához kapcsolódó T/11208. számú salátatörvény, amelyet az Országgyűlés 2013. június 14-én fogadott el. A változások többsége a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba. A változások közül ezúttal az önkormányzati adósságok átvállalásával, a pénzintézeti követelés-elengedéssel, a katasztrófa-helyzetben nyújtott termékek-szolgáltatások adózásának új szabályaival, továbbá az iparűzési adó mérséklésének új lehetőségével foglalkozunk.
Egy hívással is kijavíthatjuk az adóbevallásunkat Cikk
Nem szükséges minden ügyes-bajos dologért bejönni az adóhivatalba. Egyes adóügyek intézésére ugyanis telefonon is van lehetőség. Ilyen például a papíralapon benyújtott bevallás javítása.
Adócsalásért elítélték a Dolce&Gabbana divattervező párost Cikk
Adócsalásért fejenként egy év nyolc hónapra ítélte a milánói bíróság szerdán Alessandro Dolcét és Stefano Gabbanát, a nevüket viselő olasz divatmárka tulajdonosait.
Rejtett számviteli változások a napokban elfogadott adócsomagban Cikk
Megjelent a transzferárakról szóló rendelet módosítása, Lássuk, mi maradt az erősen adóhatósági elvárásokat sugárzó, tavasszal napvilágot látott tervezetből. Emellett bemutatjuk a június 13-án elfogadott adócsomagba rejtett, transzferárakkal összefüggő számviteli változásokat is.
Brit pénzügyminiszter: bezárulnak az offshore adómenedékek Cikk
Nagy-Britannia véget vet annak a gyakorlatnak, hogy a multinacionális cégek "homályos" offshore adóparadicsomokba menekítik ki jövedelmeiket a brit adóhivatal elől, és reméli, hogy e törekvéséhez meg tudja nyerni a többi vezető ipari hatalmat is - mondta kedden, a nyolc legnagyobb iparosodott gazdaság (G8) észak-írországi csúcstalálkozójának záró munkanapján a brit pénzügyminiszter.
Adócunami: kamat után ehózni is kell Cikk
Az adócunami legújabb hulláma – nem kímélve az állampapírok hozamát sem – átcsap a kamatjövedelmeken is. Hogy a jogalkotók nyaralását ne zavarja a billegő hiánycél tartása, az Országgyűlés sürgős tárgyalással vette tárgysorozatba az egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról szóló T/11563 számú törvényjavaslatot, amely egyebek között a megtakarítások, befektetési jegyek, állampapírok, biztosítói kifizetések, szövetkezeti tagi kölcsönök kamatai, hozamai után a 16 százalék személyi jövedelemadón túl, 6 százalék egészségügyi hozzájárulás (eho) fizetését is előírja augusztus 1-jétől. Így a kamatnak már több mint ötödrésze lesz közteher.
Tranzakciós adó: évi 5 ezerrel marad kevesebb a zsebünkben Cikk
Új adócsomagot kapunk augusztustól, amiben a fő szerepet a tranzakciós adó közel duplázása és a kamatadó 6 százalékos Egészségügyi hozzájárulással (eho) való kiegészítése játssza. A tranzakciós adó frissen, év elején került bevezetésre – akkor még kérdés volt, hogy vajon a bankokat érintő adóból az ügyfelek is kapnak-e. Mára a bankok közötti verseny az első hónapok utáni helyezkedést, átárazásokat követően nyugvó pontra jutott, így viszonylag alacsony a valószínűsége, hogy a többlet adóból a bankok magukra vállaljanak. De mennyi is ez a plusz teher éves szinten? A Bankmoitor.hu számításai szerint egy átlagjövedelemmel és bankhasználattal rendelkező magánszemélynél közel 5.000 forint. Az adónövekedés hatása ellen leginkább a bankkártyás fizetéssel védekezhetünk.
Ennyivel dézsmálhatják meg a havi bérünket Cikk
A kormány hétfő délben benyújtotta a T/11563. számú törvényjavaslatot az egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról, és sürgősségi javaslat alapján rendkívüli gyorsasággal – már hétfői ülésén a kormánypártok támogatásával -- a parlament gazdasági bizottsága s másik három bizottság is általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatot, amelynek célja, hogy újabb jelentős (százmilliárdos) nagyságrendeket vonjanak ki a gazdasági szférából és növeljék az állami átcsoportosítás szerepét. A fentiek szükségességéről megoszlott a gazdasági elemzők véleménye. Nőhetnek a telefonálás, a pénzmozgatások és megtakarítások terhei, s a bányajáradék Mit hozhat még az újabb nyári adócsomag?