201 találat a(z) Végrehajtás cimkére
NAV nullás igazolás II. Kérdés
Tisztelt Dr. Verbai Tamás! Fenti tárgyú kérdésre a mai napon választ kaptam, amit nagyon szépen köszönök. Ebben Ön azt írta többek között, hogy: " ha a kérdés szerinti adózó fizetéskönnyítés iránti kérelemmel (első alkalommal) fordult az adóhatósághoz, akkor ennek elbírálásáig – illetve helyt adó döntés esetén is – egyrészt szünetel a végrehajtás, illetőleg azt nem lehet megindítani vele szemben, és ilyen esetben az adófolyószámláján nincs olyan nyilvántartott adótartozás, amely a nemleges adóigazolás kiadásának akadályát képezheti". Mit jelent az, hogy első alkalommal fordult fizetéskönnyítés iránti kérelemmel az adózó a NAV-hoz? Pontosabban mit jelent a nem első alkalom, és az milyen következményekkel jár? Köszönöm szépen.
Ráment a lakás a jogellenes végrehajtásra. Ki a felelős? Cikk
Az elsőfokú bíróság egyetemlegesen kötelezte az egyik megyei törvényszéket és egy önálló bírósági végrehajtót kártérítés megfizetésére a felperes javára, mert álláspontja szerint a felperessel szemben törvénysértő módon került sor a végrehajtás elrendelésére és foganatosítására, amelynek következtében a felperes a lakását is elvesztette. Az ügy a Kúriáig jutott.
Így viheti el a NAV az adótartozók házát: a végrehajtás szabályai Cikk
Végrehajtással kell számolniuk azoknak az adósoknak, akik nem fizetik meg önként a közterheiket. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, mikor és hogyan árverezheti az adóhatóság az adótartozók ingatlanjait, s milyen jogorvoslati lehetőségeik vannak az adózóknak.
Az adóvégrehajtó 52-szer csengetett Cikk
Az elmúlt egy év alatt 8,6 százalékkal nőtt a vállalkozások és magánszemélyek adótartozása, és elérte a 2160 milliárd forintot. Az adósok száma 3,4 százalékkal haladja meg a tavalyit – tájékoztat a feketelista.hu portál.
Megasztár a pácban: végrehajtás alatt az énekesnő vállalkozása Cikk
Egy Megasztár-győztes énekesnő vállalkozása is szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által közzétett, végrehajtással érintett vállalkozások listáján.
Vádemelés a végrehajtói kamara alelnöke ellen Cikk
Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara alelnöke ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség - hangzott el a Kossuth Rádió szerda esti Krónikájában.
Behajthatatlan követelés Kérdés
Tisztelt Szakértő! Cégemnek 2012 májusa óta tartozik egy másik cég 1 millió 300 ezer forinttal. Több alkalommal küldtünk neki felszólító levelet, de a tértivevényes levelek felbontatlan állapotban, "címzett ismeretlen" jelzéssel sorra visszajönnek. A telefont nem veszik fel. A sokadik felszólítás után elkezdtem nyomozni, kiderült, hogy magyar adószámmal ellátott cégről van szó, de a tulajdonosa angol. A képviseletet ugyan magyar személy látja el, ennek ellenére úgy tűnik, mintha mindenkit és mindent elnyelt volna a föld. A cégnyilvántartás szerint a mai napig ott van a címük, amit mi is ismerünk, de még sincs ott senki. A NAV-nak is tartoznak, a végrehajtás be van jegyezve a cég nyilvántartásába 2012. május 27-ei dátummal. Ennek ellenére élő cégről van szó. Nekem kicsit földöntúlinak tűnik a dolog, sehogyan sem tudom megérteni, hogyan tűnhet el egy cég csak úgy, hogy még a NAV is tehetetlen ellene. Kiderült, több cégnek is tartoznak. Megbíztunk egy ügyvédet, akinek szintén ismeretlenként jött vissza a hivatalos levele. A saját cégem tulajdonosai azt mondják, hogy ők már megfizették az áfát, valamint a társasági adót is, nem hajlandók még további peres eljárásba bonyolódni, mert az ügyvéd szerint is kilátástalan az ügy a külföldi tulajdonviszony miatt. Kérdésem az, hogyan lehet kivezetni szabályosan a könyvekből ezt a tartozást? Könyvelhetek értékvesztést bírósági határozat nélkül? Konkrétan szeretném tudni a könyvelési lépéseket is. Nagyon szépen köszönöm a válaszukat. Tisztelettel: Asbóth Istvánné
Földművesek, mezőgazdasági termelők - itt az új nyilvántartó hivatal Cikk
A mezőgazdasági termelők nyilvántartását január 1-jétől a földhivatalok vezetik, és azok feladata a törvényben meghatározott termőföldszerzési feltételek ellenőrzése is - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Öálló bírósági végrehajtó Kérdés
Abban az ügyben kérem T. cím állásfoglalását, hogy helyes-e a végrehajtást kérők azon gyakorlata, mely szerint a végrehajtónak az eljárás megindításakor megfizetett végrehajtói munkadíj előleget, úgynevezett "előlegszámlán" a végrehajtó nevén tartják nyilván és onnan megtérüléskor nem vezetik ki annak ellenére, hogy az 1994. évi LII. törvény kimondja, a végrehajtási eljárás költségeit a végrehajtást kérő köteles megelőlegezni, azonban teljes egészében az adós köteles viselni. A jelenléeg hatályos 1959. évi IV. törvény 293 §-a (ha a kötelezett kamattal és költséggel is tartozik, és a befizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elég, azt elsősorban a költségre, azután a kamatra és végül a főtartozásra kell elszámolni. A kötelezett eltérő rendelkezése hatálytalan.) alapján elsősorban a felmerült költségekre kellene elszámolni Az "előlegszámláról" kizárólag a díjjegyzék elkészítése után törlik a végrehajtási előleg összegét annak ellenére, hogy amennyiben több részleteben történt a teljesítés vagy letiltásból térült meg a követelés, a végrehajtást kérő akár évekkel korábban is megkaphatta a már befizett előlegét és így a költségei megtérültek, viszont díjjegyzék kiállítására csak az eljárás befejezésekor van lehetőség.Előre is köszönöm a válaszát
Végrehajtási eljárás – a NAV is hibázhat Cikk
Hogyan tudja elszámolni a végrehajtási eljárás költségeit az adózó, ha nem kapott bizonylatot a NAV-tól? Mikor kell törölni az adózó adatait a végrehajtás alatt állók listájáról, köteles-e az így okozott kárért kártérítést fizetni az adóhatóság? Olvasónk kérdésére szakértőnk, Szolnoki Béla válaszolt.
Tartásdíj, letiltás, végrehajtás a munkabérből Cikk
Tartásdíj, jogtalanul felvett táppénz, bármilyen más végrehajtható követelés: mekkora hányad vonható le a dolgozó munkabéréből és milyen egyéb szabályokat kell betartania a munkáltatónak? Összefoglaltuk.
Pallos az adózók feje fölött Cikk
"Megérzésből', preventív intézkedésként időnként már akkor ráteszi az adózó vagyonára a kezét az adóhivatal, amikor még nem született meg a végrehajtási határozat. Mikor jogosult ilyen „biztosítási intézkedésre” a NAV és mit lehet ellene tenni? Összefoglaltuk.
NAV-végrehajtási eljárás Kérdés
A NAV végrehajtási eljárásával kapcsolatban vannak kérdéseim. Szerencsére nem rutinszerű dolog ez az életemben, de az utóbbi időben három ilyen üggyel is találkoztam. Ami közös volt bennük: az adóhivatali végzést egyik cég sem kapta meg. A végrehajtás 5 000 forintos költségéről a cégek semmilyen bizonylatot nem kaptak (a NAV szerint a végzést kiküldték), de érdekes módon mindegyik cég csak a banktól értesült a végrehajtásról. A harmadik: a végrehajtás sikeres befejezését követően nem vette le a cégeket a NAV a „Végrehajtás alatt álló adózók listája”-ról. Kérdéseim: 1. Milyen bizonylat alapján kell a végrehajtási költséget könyvelni, ha a végzést az adózó nem kapja meg? Jelenleg ez a tétel a folyószámlán sem szerepel. 2. Az adóügyek elektronikus ügyintézésére bejelentkezett képviselő megléte esetén megteheti-e az adóhivatal, hogy az általa levélben kézbesíthetetlennek minősített végzést meg sem kísérli az adózási képviselőn keresztül elektronikusan kézbesíteni? (Lásd a bírósági végrehajtásról szóló törvény 35/A §. 3. Ha a NAV a végrehajtás sikeres befejezését (amely véleményem szerint a teljes összeg leemelésével megvalósul) [Art. 54.§ (5) d.] követően nem szünteti meg a végrehajtási eljárást (listán tartja az adózót), és ezzel kárt okoz (például az adózó nem tud hitelt felvenni), tartozik-e kártérítést fizetni? 4. Ha az adózó adótartozásának nagy részét a végrehajtás megkezdése előtt rendezi, köteles-e az adóhivatal a túlvont összeget és a végrehajtási költséget visszautalni?
Ennyit inkasszált a NAV Cikk
Tartozás, fizetési felszólítás, inkasszó: az adózók réme, de gyakran a NAV végrehajtói is üres kézzel távoznak a nincstelen adóstól.
NAV-akció: húszmilliós végrehajtási akció indult Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ország legnagyobb vasúti logisztikai központjainak területén kezdte meg ellenőrzési akcióját, tekintettel arra, hogy a logisztikai piac trendjeinek változása miatt folyamatosan növekszik a vasúti konténerforgalom. A NAV az ellenőrzések révén a gazdaságvédelem mellett az egészségvédelemre is figyelmet fordít, elsősorban az élelmiszerszállítmányok vonatkozásában.