hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Útdíj-fizetési kötelezettség: kinek jár mentesség?

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

A fuvarozó cégeknek, vállalkozóknak július 1-je óta kötelező a magyar úthálózat (autópályák, autóutak és főutak) kijelölt, elemi (összesen 6513 km hosszú) szakaszain a megtett úttal arányos díjfizetés. Mikor és kinek nem kell útdíjat fizetnie?

Nem terheli útdíj-fizetési és bevallási kötelezettség:

– a Magyar Honvédséget, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot, továbbá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvény szerinti rendvédelmi szerveket és az Országgyűlési Őrséget az általuk üzemben tartott gépjárművek után,

– a Magyarországon szolgálati céllal tartózkodó vagy átvonuló külföldi fegyveres erőket és a Magyarországon felállított nemzetközi katonai parancsnokságokat hivatali vagy szolgálati gépjárműveik után, valamint az egyéb szervezeteket a nemzetközi szerződés, nemzetközi egyezmény és viszonosság alapján mentességet élvező gépjárműveik után,

– az útdíjköteles elemi útszakasz kezelői feladatait jogszabály vagy a jogszabályban kijelölt közútkezelővel kötött szerződés alapján ellátó személyt vagy szervezetet, a kezelt útszakaszon közútkezelői feladatokat ellátó gépjármű után,

– az útdíjszedőt a feladatait ellátó gépjárművei után,

– a megkülönböztető jelzés használatára jogosultat a Magyarországon kiadott forgalmi rendszámú gépjárművek után, függetlenül attól, hogy a megkülönböztető jelzést az útdíjköteles elemi útszakaszon való haladás közben használják-e.

Olvassa tovább cikkünket, hogy megtudja, kinek nem kell még fizetnie, s ki (milyen feltételekkel) igényelhet díjmentes jegyet!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink