hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Többkulcsos adórendszert és a tb-járulék csökkentését javasolják a kormánynak

  • adozona.hu

Az MSZP szeretné, ha az Országgyűlés és a kormánypártok elfogadnák az MSZP-nek a többkulcsos adórendszerről és a tb-járulék csökkentéséről, illetve a devizahitelesek megsegítéséről szóló javaslatait - mondta vasárnapi, a fővárosi Orczy-kertben tartott sajtótájékoztatón Török Zsolt.

A szocialisták szóvivője közölte, hogy a többkulcsos, progresszív és igazságosabb adórendszer több pénzt hagyna az emberek zsebében. Másik elképzelésük szerint a tb-járulék csökkentése lehetőséget biztosítana az újabb munkahelyek megteremtésére, mert így olcsóbbá válna az élőmunka - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy javaslatuk értelmében az első ütemben három, majd újabb két százalékkal kellene csökkenteni a tb-járulékot. Végül arra kérte a törvényalkotókat, hogy fogadják el a szocialistáknak a devizahitelesek megsegítésére készített kilencpontos javaslatcsomagját is. A sajtótájékoztatón a párt másik szóvivője, Kormos Kata arról beszélt, hogy a kormány "dilettáns" gazdaságpolitikájának következtében Magyarországot a többi európai államnál jobban sújtja a gazdasági válság.

Számításai szerint a január elsejével bevezetett egykulcsos adórendszer miatt egy átlagember havonta 2200 forinttal keres kevesebbet.  Ez az év eleje óta személyenként átlagosan, 17600 forint kiesését jelenti - mondta, az iskolakezdésre utalva pedig hozzáfűzte, az összeg körülbelül egy első és egy hetedik osztályos gyermek tankönyvcsomagjainak az ára. Kijelentette, hogy a devizahitelesek sem kaptak valódi segítséget az elmúlt időszakban, mert a tervezett eszközkezelő "még mindig csak egy ígéret", ráadásul a kormány javaslatai csak elodázzák a probléma megoldását.

 

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink