hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfa és számlázási szabályok: változások, pontosítások

  • adozona.hu

Az általános forgalmi adót (áfa) ás a számlázási szabályokat érintő változásokról tartott előadást Farkas Alexandra, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) címzetes vezető főtanácsos a Conforg július 28-i konferenciáján.

A szakember beszélt többek között az eddig szokatlan Európai Unió jogi eszközéről, az áfa-szabályokban végrehajtási rendelettel bevezetett változtatásokról, s kitért arra is, hogy unió végrehajtási rendeletében foglaltakat minden hazai jogalkotási aktus nélkül kötelező alkalmazni, hiszen ezt az uniós belüli egységes jogalkalmazás végett adták ki.

Az előadáson a székhely és telephely fogalmak pontosítására is sor került, mert ennek jelentősége egyes szolgáltatások teljesítési helyénél játszik lényeges szerepet. Néhány szolgáltatás tartalmát és teljesítési helyét is szabatosan meghatározták. Kitért arra, hogy a célország közösségi beszerzés esetén akkor is adóztathat, ha a forrás országban levonták az adót.

Farkas Alexandra a számlázással kapcsolatos szabályokat ismertette. Pontosította, hogy mi nem adóztatható ügylet, illetve kitért az előadó az adóalap megállapítására, s áttekintette a devizás számlák sajátosságait is. Eladásában kiemelte a számla-korrekcióra vonatkozó gyakorlati szabályokat is, de szó volt a fordított adózás esetén követendő specialitásokról is.

Kenyeres Sándor
regisztrált okleveles adószakértő

 


 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink