hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adómentesség helyett literenként 50 forint várhat a bioetanolra

  • MTI

A bioetanol jövedéki adójának literenként 40 forintban történő megállapítására a jövedéki adótörvényhez benyújtott módosító javaslat elfogadása ellehetetleníti a magyarországi bioetanol-gyártást és forgalmazást Magyar Bioetanol Szövetség szerint.

Az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatban eredetileg áfa nélkül 12 forint szerepelt, de  Aradszki András (KDNP) képviselő június 21-én benyújtott módosító indítványa már 40 forintra emelné azt. Áfával együtt ez literenként 50 forintot jelentene az eddigi adómentességgel szemben.
   
A szövetség közleménye szerint a legnagyobb bioetanol-tartalmú üzemanyag, az E85-ös a jelenlegi adókedvezmény mellett átlagosan 280 forint literenként, míg a 95-ös motorbenziné 370 forint. Az alacsonyabb energiatartalom miatt a bioüzemanyagból ugyan 20 százalékkal többet kell felhasználni, de így is 10 százalék megtakarítást jelent a bioüzemanyagot használó autósoknak.
   
A túlzott mértékű adó a Magyar Bioetanol Szövetség szerint elsősorban kis- és középvállalkozásokat lehetetlenítene el és  mintegy 30 ezer munkahelyet érint. Ugyanakkor nehezíti az Európai Unió által 2020-ig kitűzött 10 százalékos megújuló arány elérését az üzemanyagok forgalmazásban.
   
A szövetség közleménye hangsúlyozza, hogy Magyarországon minden évben jelentős kukoricafelesleg marad, ehhez teremt felvevő piacot a bioetanol-gyártás. Az uniós célkitűzések ugyanakkor jelentős exportpiaci potenciált is jelentenek. A Magyar Bioetanol Szövetség szerint az "idő sürget, hiszen a bioetanol elsősorban ebben az évtizedben jelent kitörési lehetőséget Magyarország számára".
   
Aradszki András a módosító javaslatban túlzott támogatással  indokolta az áfával együtt 50 forintos literenkénti jövedéki adót. A képviselő szerint túlzott állami támogatás lenne a 12 forint jövedéki adómérték a hosszú idő óta magas üzemanyagárak miatt. 
   
A képviselő az indoklásban emlékeztetett arra, hogy az E85-ös üzemanyag jövedéki adóztatásának kedvezménye az Európai Bizottság szerint állami támogatásnak minősül és az nem vezethet az E85-ös üzemanyag túlzott támogatásához. Az Európai Bizottság határozata szerint az adózási kedvezmény nem haladhatja meg a bioetanol előállítási költsége és a benzin piaci ára közötti különbséget. A képviselő hivatkozik arra, hogy a benzin fogyasztói ára 2006-ban, az E85-ös jövedéki adómentességének jóváhagyásának időpontjában 272,6 forint volt literenként és jelenleg 375-385 forint, ugyanakkor az E85-ös alapanyagát jelentő bioetanol meghatározó európai jegyzésára ebben az időszakban nem változott.
   
Aradszki András az indoklásban felhívta a figyelmet arra, hogy ha az Európai Bizottság túlkompenzálást állapítana meg, akkor a bioetanol-gyártóknak literenként 120 forintot plusz a kamatokat kellene visszafizetniük.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink