Mennyibe kerülnek a munkavállalók?

Megosztás Tetszik

A munkáltatással, társadalombiztosítással kapcsolatos jogszabályi előírásokban sok munkáltatói kötelezettség bújik meg. Korábban elterjedt állítás volt, hogy a munkabér a munkaerő ára, de ez már akkor sem állta meg a helyét. Közgazdasági közhely, hogy a munkáltatással kapcsolatos költségeket a munkateljesítmény eredményének meg kell haladnia, különben fenntarthatatlan a rendszer.

Cikkünkben a munkaadó szemszögéből elemzünk  a munkáltatással kapcsolatos költségeket. Munkaadó számára munkaerőköltség minden, ami tényleges kiadás, vagy valamely kötelezően tanúsítandó magatartás munkavállalóra számított költsége, amelyet számára jogszabály ír elő.  A kisebb, tőkeszegény vállalkozásokat mélyebben érintik ezek.

Természetesen helyes a munkavállaló (állampolgár) szociális és egészségügyi biztonságát garantáló szabályok léte, de nem mindegy, ki fizeti ennek az árát. A munkavállaló érdekében és javára történő intézkedések ezek, tehát logikus, hogy elsősorban a munkavállalót terheljék ezek. A társadalmi szolidaritás elve alapján nem az egyes munkavállalót érinti minden, hanem jogszabályi kényszerrel létrehozott kockázatközösség formájában kell a költségeket állni.

A munkaadó szerepe, hogy a munkavállaló által megtermelt és számára nevesíthető értékből a kockázatközösségek (Munkaerő piaci Alap, egészségbiztosítás, nyugdíjbiztosítás) költségeinek fedezetét és a közterheket elkülönítse, és a maradékkal a munkavállalóval elszámoljon. Amennyiben ezt a gondolatmentet elfogadjuk, a munkáltatót a munkakör sajátosságai miatt terhelhetik költségek. Például egészségvédelem, munkabiztonság, stb.

Látható, hogy lényegében a munkavállalónak kell viselnie az összes közterhet, azaz a szuperbruttósítás nem is alap nélküli elképzelés. (A szuperbruttósítás előnye lehetne, hogy a munkavállaló átlátná, mekkora terhet visel. Érzékenyebbé válna arra, hogy a kockázatközössége potyautasait kiszűrjék.)

A munkateljesítmény eredményének fedeznie kell a munkavállaló bruttó bérét, a munkaadó által fizetendő közterheket és a munkateljesítménnyel meg nem alapozott, a munkaerő számára kötelezően fizetendő juttatásokat, közterheket. Ez utóbbi körébe tartoznak például: szabadságra, fizetett ünnepre, felmondási időre, végkielégítésre eső díjazás és közterhei. Ugyancsak távolléti díj illeti meg a munkavállalót, olyan esetekben is, amely nem a munkáltató ügykörében merült fel, például amikor állampolgári kötelezettségét teljesíti, amikor elháríthatatlan ok miatt nem tud a munkahelyén megjelenni, vagy közeli hozzátartozója elhunyt.

Az egészségügyi problémák esetén felmerülő betegszabadság (évente 15 munkanap) és közterhei - illetve a társadalombiztosítás által fizetett táppénz egyharmada - is a munkáltatót terheli. Egy influenzajárvány, ami két-három hétig tartó keresőképtelenséggel jár, és érintheti a munkavállalók jelentős részét, ellehetetleníthet egy kisebb vállalkozást. Régebbi adatok alapján (2009) a betegszabadságra 49, a táppénzre 102 milliárd forintot fizettek ki egy év alatt 3,4 millió munkavállalóra. Ez egyszerű átlagszámítással egy munkavállalóra vetítve 14400 forint betegszabadsági díjazást, 4600 forint közterheket és 10000 forint táppénz hozzájárulást jelent.  Átlagosan összesen 29000 forint, amely összeg fedezetét a munkavállalók által elért munkateljesítményből kell fedezni. A vállalkozások számára különösen fájdalmas, hogy nincs eszközük, annak ellenőrzésére, hogy a munkavállaló valós okból keresőképtelen-e. Külön előre fizetett térítés (20 ezer forintos nagyságrend) ellenében az egészségbiztosító ellenőrzi ezt.

Miután az egészségbiztosítás helyett a vállalkozás jelentős pénzbeli ellátást fizet (151 milliárdból, 83 milliárdot és még közteherként 15,7 milliárdot) legalább az ellenőrzési lehetősége lenne meg!

Hasonlóan költségtényező a munkavállalók kötelező képviselete, az üzemi tanács, mert tagjainak jelentős munkaidő kedvezmény jár (minimum 10% tagonként), ugyancsak munkaidő kedvezmény illeti meg a szakszervezeti tagokat (tíz tagonként egy nap fizetett szabadság) és a szakszervezet vezetőit (három tagonként havi két óra) is. Természetesen a munkaidő kedvezmény idejére távolléti díjat kell fizetni. A húsz fő feletti vállalkozások esetén jelentős tétel lehet a rehabilitációs hozzájárulás (48225 Ft/fő/év), amely a csökkent munkaképességű munkaerő foglalkoztatásával mérsékelhető.

Ugyanakkor a kisebb vállalkozások nem rendelkeznek belső munkateljesítmény tartalékkal, ezért a kieső időre eső munkát mással kell elvégeztetni, ami szintén többletköltség.

A munkáltatásból adódóan jelentkeznek költségek. Ilyenek például: a foglalkozás egészségügyi szolgálat (5-10 ezer Ft/fő/év munkakörtől függően), a bérszámfejtés, a munkaügyi nyilvántartás, a munkabér kifizetésének pénzforgalmi költsége, és a szakszervezeti tagok esetén az érdekképviseleti díj beszedésének költségei.

Láthatjuk a munkáltatással kapcsolatos jogszabályokból adódó kötelezettségek többletterhet rónak a munkaadóra. Ezeket a kisebb foglalkoztatók jobban megérzik, mert kisebb munkavállalói állományra tudjak elosztani. Egy országos érdekegyeztetési egyezség, amely kedvezményeket fogalmaz meg a munkavállaló számára, ellehetetlenítheti a kisebb foglalkoztatókat.

A munkaügyi szabályozás, hasonlóan a számviteli szabályozáshoz, egységesen kezeli a foglalkoztatókat, és az adminisztratív, és jóléti terheket a nagyobb munkaszervezettel rendelkező foglalkoztatókat alapul véve szabályozza.

A társadalombiztosítási költségeket és kockázatot illetően, a betegszabadsághoz és a táppénzhez a munkáltatónak nem sok köze van, ki kellene vezetni a rendszerből. Ebben az esetben lehet, hogy hatékonyabb lenne a táppénzen lévők ellenőrzése is.

A különféle munkavégzéssel nem járó időre eső díjazások (távolléti díj, átlagkereset, táppénz alapjául szolgáló átlag jövedelem) alapja is korrekcióra szorul. Míg a táppénz fizetés felsőhatárát és időtartamát korlátozták, addig a távolléti díj nincs felülről korlátozva (nem a költségvetés fizeti). A távolléti díj fizetés alapjául szolgálhatna a minimálbér, így a munkavállaló is érdekelt lenne a rövidebb távollétben.

Összefoglalva: a munkáltatással kapcsolatos szabályok sok közteherként funkcionáló kötelezettséget írnak elő, amelyeket a kisebb vállalkozások nehezen tudnak modellezni, nagy működési bizonytalanságot okoz nekik.

Dr. Kenyeres Sándor