hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Magánnyugdíj-pénztárak: a törvényt elfogadták, az LMP Alkotmánybírósághoz fordul

  • MTI

Az Országgyűlés hétfőn megvitatta, majd el is fogadta Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi kormánybiztos a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló javaslatát. A képviselők 293 igen szavazattal, 9 nem ellenében fogadták el a múlt pénteken beterjesztett javaslatot. A szocialisták nem vettek részt a szavazáson, míg a kormánypártok és a Jobbik igennel, az LMP pedig nemmel szavazott.

A kormánypártok igennel, az LMP képviselői nemmel szavaztak az előterjesztésre, a Jobbik frakciója tartózkodott, a korábban kivonuló szocialista politikusok pedig nem vettek részt a szavazáson. Így az indítványt 249 igen szavazattal, 11 nem ellenében és 41 tartózkodással fogadta el az Országgyűlés.

Az Országgyűlés hétfő este fogadta el a kormány azon javaslatát, amely a társadalombiztosítási törvény módosításával megteremti az alapját, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok átmenetileg - 2010. november 1-je és 2011. december 31-e között - tagdíj helyett járulékot fizessenek a Nyugdíjbiztosítási Alap részére.
   
Az elfogadott javaslat a jelenlegi magánnyugdíjpénztár-tagok számára lehetőséget nyit az állami nyugdíjrendszerbe való átlépésre, továbbá megengedi, hogy a vegyes rendszerből az elmúlt években nyugdíjba vonulók utólag is visszalépjenek oda, emellett eltörli a pályakezdők magánnyugdíjpénztárba való belépésének kötelezettségét is.

A módosítás értelmében a magán-nyugdíjpénztári tag után fizetendő nyugdíjjárulék mértéke 9,5 százalék, a magán-nyugdíjpénztári tagdíj pedig 0 százalék lesz a következő 14 hónapban (a nyugdíjjárulék most 1,5 százalék, a magánpénztári tagdíj pedig 8 százalék).

A szavazást megelőző vitában Selmeczi Gabriella azt mondta: szocialista kormány a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság bevezetésével tizenhárom évvel ezelőtt elvette az emberektől a pénzük feletti rendelkezés jogát. Az előterjesztőként felszólaló fideszes politikus arról is szólt, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok a válság miatt komoly veszteséget szenvedtek el, befizetéseik egy része elveszett.

Magasabb járandóságra számíthatnak jövőre az állami nyugdíjrendszerből nyugdíjba vonulók, mint azok, akik korábban magánnyugdíj-pénztári tagok voltak - ezt már Rogán Antal, a Fidesz vezérszónoka mondta. Úgy fogalmazott, hogy a magánnyugdíjpénztárak megítélésénél elsősorban a leendő nyugdíj nagyságát kell szem előtt tartani és nem azt a "virtuális" összeget, amely a pénztártagok számláján felhalmozódott. A magánnyugdíjpénztárak ellen szólva kiemelte továbbá, hogy a pénztártagoknak az elmúlt években azért kellett magasabb adót fizetniük, hogy azt az intézmények menedzsmentje zsebre tehesse.

A szocialista képviselők a javaslattal való egyet nem értésüket kifejezve kivonultak az ülésteremből. Tóbiás József felszólalásában azt mondta: az MSZP nem asszisztál a magán-nyugdíjpénztári tagok jövőjének feléléséhez, befizetéseik "einstandolásához". Az ellenzéki politikus azt kérdezte, a kormány miért nem árulja el, hogy miképpen fizeti vissza a 14 hónapra elvont befizetéseket. Előzőleg az MSZP több képviselője felszólalt a vitában, tiltakozva a magánnyugdíj-pénztári befizetések átmeneti elvonása ellen. Az MSZP-nek nem volt más választása, mint a kivonulás, mivel az Országgyűlés nem vette figyelembe a szakmai érveket - közölte Tóbiás József az MTI-vel hétfő este. Elmondta: az MSZP a szűkre szabott időkeretben - amit a Ház döntő többsége fogadott el - világossá tette, hogy mindaz, ami történik, nem a magánnyugdíjpénztárak hatékonyabb működését, nem a tagok kiszámíthatóbb, stabilabb és ellenőrzöttebb hozamait, hanem a befizetések magánosítását szolgálja. Egyetlenegy szó sem esett arról, hogyan garantálják a 2012-től az állami rendszerbe átlépők befizetéseinek a hozamát - indokolta a frakció döntését Tóbiás József.
   
A Jobbik azt szeretné, ha a teljes magán-nyugdíjpénztári rendszert egyszerre megszüntetnék - jelentette ki a párt vezérszónoka. Rozgonyi Ernő arról beszélt, hogy a fejlett országok nem ismerik a kötelező magán-nyugdíjpénztárnak a fogalmát. Szavai szerint ez ugyanis egy "pénzszivattyú", mert a tb-alapból kivont pénzt az államnak állandóan pótolnia kell a társadalombiztosítási alapokban. Azt mondta, ha nem lett volna kötelező magán-nyugdíjbiztosítás, akkor az állam adóssága körülbelül 9-10 százalékkal lett volna kevesebb.
   
A KDNP szerint az állami nyugdíjkasszába való visszalépés nem fogja megingatni a tőzsdei rendszert. Hargitai János ezt azzal indokolta, hogy az előterjesztés azt indítványozza: a pénzek abban a portfólióban kerüljenek vissza az állami rendszerbe, amelyben ma elhelyezkednek. A politikus a magán-nyugdíjpénztári rendszer 12 évét értékelve közölte: nincs olyan szakértő, aki azt mondaná, hogy eredményesen gazdálkodott e rendszer a rá bízott pénzzel.

Az LMP szerint a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló javaslat mindössze arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet a kormány azon indítványáról, amely a magán-nyugdíjpénztári tagok 14 hónapnyi befizetését "einstandolja". Scheiring Gábor, a párt vezérszónoka a fideszes Selmeczi Gabriella által benyújtott javaslat összevont általános és részletes vitájában arról beszélt: a kormány úgy venné el az emberek pénzét, hogy nem mondja meg, mi lesz annak a sorsa. Hozzátette: világos, hogy a kormány sehol sem tart az egyéni számlavezetés lehetőségének megteremtésével az állami nyugdíjrendszerben, ez "szemfényvesztés". A képviselő arról is beszélt: elvi szinten elképzelhetőnek tartja, hogy támogassanak egy, az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépés lehetőségét megteremtő javaslatot.

Az LMP Alkotmánybírósághoz fordul

Az LMP szerint a magán-nyugdíjpénztári befizetésekre irányuló, hétfő este elfogadott - szerintük alkotmányellenes - törvényjavaslat szabad utat engedtek a kormánynak arra, hogy az rátegye a kezét a magán-nyugdíjkasszákban felhalmozott befizetésekre, ezért a párt Alkotmánybíróságon támadja meg a döntést.

Az LMP a törvény hétfői megszavazását követően az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztet arra, hogy a kormánypártok elutasították az LMP módosító javaslatát. Az elfogadott törvényjavaslat pedig nem szól másról, mint hogy a kormány - a maga által ütött 400-500 milliárdos költségvetési lyuk betömésére - einstandolja azokat a megtakarításokat, amelyeket a befizetésre kötelezett állampolgárok a magán-nyugdíjkasszákban felhalmoztak - ismertetik. Kifejtették továbbá, hogy nem tudják, "hogyan kerül majd elszámolásra az az összeg, amit 14 hónapra, ki nem mondott céllal és iránnyal az állami nyugdíjkasszába térítenek el", illetve hogy a magánnyugdíjpénztár ügyfelei ezt a pénzt "hogyan fogják később visszakapni, milyen jogalapon tudják visszakövetelni".
   
Az LMP szerint a magán-nyugdíjpénztári ügyfeleket még hátrányos megkülönböztetés is éri, mivel a pénz átirányításával ők csak veszíthetnek, az állami nyugdíjrendszerben lévők élvezik majd az előnyöket.
   
A Fidesz-KDNP frakciószövetség által hétfőn elfogadott törvényjavaslat az LMP szerint tehát alkotmányellenes - szögezték le, hozzátéve: "az ökopárt módosító javaslata alkalmas lett volna arra, hogy az alkotmányos aggályokat eloszlassa: egy egyszerű technikai fogással el lehetett volna érni, hogy kiderüljön, mi lesz azzal a pénzzel, amit most egyszerűen ellopnak".

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink