adozona.hu
Józan ész és mendemondák - mi hajtja az adóellenőröket?
//test-adozona.hu/archive/20090330_apeh_revizor_
Józan ész és mendemondák - mi hajtja az adóellenőröket?
Tetszik
"Személyes tapasztalatom, hogy az ellenőrök nagy része belátó és racionális a munkája során. Csak hát egy kosár szilvából elég néhány kukacos, hogy már a többitől is óvakodjunk" - írja kommentárjában Földes Balázs, a KPMG szenior adómenedzsere, aki a revizorok munkájáról, a józan észről és az éves adómegállapításokról gondolkodik ezen a héten.
A minap kellett véleményeznem például egy jegyzőkönyvet, ahol az adóhatóság milliárdos adóhiányt állapított volna meg egy megdöbbentően kifacsart törvényi félreértelmezés miatt. Egy ravasz érvelésű revizor rájött ugyanis, hogy bizonyos értékesítések kapcsán az áfatörvény adómentességet biztosít; míg az adóeljárási szabályok előírják, hogy az adózónak többé-kevésbé ugyanezen ügyletek forgalmáról negyedévente nyilatkoznia kell. Nos, a nyilatkozattételi szabályok körében talált az ellenőr egy félreérthető kifejezést, ami alapján úgy gondolta, az ügyletek egy jelentős köréről nem kell nyilatkozatot adni. Majd – valamiféle dedukciós lóugrásban haladva – arra a következtetésre jutott, hogy akkor nyilván az adómentesség sem alkalmazható ezekre az ügyletekre. Azért mégiscsak különös az a gondolatmenet, ami a mentesség alkalmazását egy nyilatkozattételi szabályból vezeti le. Kicsit olyan, mintha azt mondanánk, nem kell adót fizetni olyan jövedelmek után, amire vonatkozóan elfelejtettek rubrikát tenni az adóbevallásra. Nagyi ezzel szemben talán úgy gondolná, az adómentességre az adómentesség szabályai, a nyilatkozattételre pedig a nyilatkozattétel szabályai vonatkoznak, nem pedig keresztbe-kasul.
Az ehhez hasonló megállapítások, azt hiszem, sokban hozzájárulnak ahhoz, hogy a cégek jelentős részénél kialakuljon egy tévképzet az adóellenőrökről: hogy a revizor mind csak a minél nagyobb adóhiányt keresi, és az igazságosság vagy arányosság nem is érdekli. Pedig személyes tapasztalatom, hogy az ellenőrök nagy része belátó és racionális a munkája során. Csak hát egy kosár szilvából elég néhány kukacos, hogy már a többitől is óvakodjunk.
Kíváncsi lennék, mi hajtja ezeket a mindenáron megállapítani vágyó ellenőröket, ezeket az adóvadászokat.
Az első válasz, ami sok kollégámnak eszébe jutott, hogy az adóhatóság év végi jutalma attól függ, mennyi megállapítást is tesznek. Járjunk kicsit utána ennek a jól ismert szakmai mendemondának.
A 2009-es költségvetési törvény tartalmazza a kulcsot. A törvény szerint az APEH személyi juttatásként (fizetésként) 17,7 milliárd forintnyi extra összeget költhet el (plusz külön tétel a kapcsolódó munkaadói közterhekre) 15 000 dolgozójára, ha a költségvetés áfa, szja, lakossági illeték, nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék összesített bevételi tervei legalább 100,3 százalékban teljesülnek. Forintban fogalmazva: ezeken a jogcímeken a tervezett 7 457 milliárd forint bevételen túl még további 22 milliárd forint bevétel befolyását kell az APEH-nak biztosítania.
(Nem az APEH egyébként az egyetlen ilyen szerv: a Vám- és Pénzügyőrség is 6,4 milliárdnyi extra személyi juttatást oszthat szét, ha a jövedéki adó, regisztrációs adó, vámbeszedési költségtérítések 100,8 százalékban befolynak; de hasonló juttatásokra lehetőség van a Munkaügyi Főfelügyelőség, a Fogyasztóvédelmi Hatóság, a környezetvédelmi szervek esetében is).
Ez a szabály kicsit alá is támasztja az adóvadász-kapzsiság elméletét, meg nem is. Ugyanis a fentiekből úgy tűnik, lehet akármilyen kemény az adóhatóság az ellenőrzések során, ők legfeljebb picit befolyásolni tudják a fő számokat, meghatározni semmiképpen sem. Egy évben talán megállapíthat 400 milliárd forintnyi adókülönbözetet az APEH utólagos ellenőrzések során – de a többi 7000 milliárd forintnak magától kell még mindig befolynia. Ha gazdasági visszaesés következik, ha csökkenek a nyereségek és a munkabérek a költségvetési tervekhez képest, akkor az APEH belegebedhet a revíziókba, akkor se tudja pótolni a hiányzó bevételeket. Az APEH csak annyit tehet, hogy biztosítja a hatékony adózáshoz, önbevalláshoz szükséges infrastruktúrát, de szigorú ellenőrzésekkel beszedi az elcsalt adót, és egyben elrettenti a többieket az adócsalástól. Fehéríti a gazdaságot.
Szóval önmagában akármekkora légből kapott adómegállapítást tesz is az ellenőr, ezzel csak nagyon kicsit lép előre az éves jutalmak felé. Más kérdés, hogy feltehetően egy ellenőrcsapat belső kimutatásaiban, az egyes revizorok, osztályok közötti „versenyben” nagyon jól mutat, ha egy ellenőr rendszeresen komoly adóhiányt tud feltárni. Példaértékű. Azt hiszem, sokat számítana ebből a szempontból az is, ha az adóhatósági munka belső értékelésében komolyabb súllyal esne latba az is, hogy a megállapítások mekkora részét kell következő lépésben visszavonni, hány ügyet bírál felül a felettes szerv vagy a bíróság.
Szintén nem ártana azt is figyelembe venni a belső értékelések kapcsán, hogy valódi adóhiány-e az adóhiány, vagy csak valamilyen átfutó tétel. Érdekes adat, hogy az összesített adó- és járulékbevételeknek körülbelül negyedét adják az áfabevételek; ezzel szemben az adóhatóság által feltárt adóhiányból előzetes ellenőrzések során 95 százalékot, utólagos ellenőrzések során 80 százalékot tesznek ki az áfára vonatkozó megállapítások. Persze igaz, hogy áfa területen talán több az adócsaló: hiszen a visszaigénylések, áthárítások komplex rendszere lehetőséget ad arra, hogy áfacsalással ténylegesen pénzt szerezzen az államtól a csaló; míg más adócsalások esetén inkább csak az a jellemző, hogy a törvények szerint járó adót elfelejti valaki befizetni.
De jómagam élek a gyanúperrel: az is hozzájárulhat az áfamegállapítások elképesztően nagy arányához, hogy azok nagy része nem is igazi költség az adózónak, nem igazi bevétel az államnak. A vállalkozások közötti kapcsolatban ugyanis az ellenőrzés során megállapított fizetendő áfa összegét a vevő következő bevallásában úgyis visszaigényelheti; a jogosulatlanul levonásba helyezett áfa pedig gyakran egy számlajavítás után ismét visszaigényelhető lesz, vagy esetleg az eladónak lehetősége adódik ugyanezen, fölöslegesen befizetett áfa visszaigénylésére. Vagyis az adóhatóság bőszen megállapítja az áfahiányt, csak éppen a költségvetésbe gyakorlatilag egy fillérrel sem folyik több adó be: a rendes áfabevételek ugyanis ilyen esetekben éppen annyival csökkennek, amennyit az ellenőrzési megállapítás feltárt. Így nem nehéz megállapítást tenni.
Áfával kapcsolatban igazi, költségvetési bevételt növelő megállapítás jóval ritkább: inkább csak az adómentes tevékenységű cégeknél (pl. bankoknál), a fogyasztók részére értékesítőknél (pl. kiskereskedőknél) fordul elő valódi áfahiány, meg néhány, „büntető” jellegű áfaelszámolás megállapításánál (pl. ingyenes átadások megadóztatása).
Ebben a tekintetben egyébként régi vesszőparipám, hogy a törvényeken is finomítani kellene: messzemenőkig igazságtalan, hogy ugyanaz az 50 százalékos adóbírság és dupla alapkamatnyi késedelmi pótlék terheli a fenti átfutó tételeket, mint a valódi, költségvetést megrövidítő adóhiányt. De a törvény a szankciók tekintetében ilyen különbséget nem tesz, legfeljebb az adóhatóság méltányosságában lehet bízni, hogy a bírságokat mérséklik vagy elengedik. (Egyébként az adóhatóság erre nagyon gyakran hajlandó is: pontosan azért, mert számára a névleges adóbevétel növelése az igazán lényeges tétel, nem pedig a pótlékok beszedése).
Könnyen lehet, hogy ha az adóhatósági ellenőrök teljesítményértékelésében nagyobb szerepe lenne a támadható megállapítások elkerülésének, és ha a törvények és az adóhatóság értékelő rendszere a fentebb említett „átfolyó” tételeket csak adminisztratív hibaként, és nem valódi adóhiányként kezelné, merőben más lenne a képünk az adóellenőrzésekről.
Persze, Nagyi valószínűleg hozzátenné: Balázs, miből élnél akkor te?
Földes Balázs
szenior adómenedzser
KPMG
Bér
Nyugdíj
Osztalék
Ingatlan illeték
