hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adóemelés miatt kitiltott pénzügyminiszter

  • MTI

Nem szolgálják ki a brit pénzügyminisztert azok a brit pubok, amelyek csatlakoztak a szeszesitalok illetékének meredek emelése ellen kibontakozó országos tiltakozó kampányhoz.

Alistair Darling az új pénzügyi év március közepén ismertetett költségvetési tervezetében - hivatalosan a féktelen ivászat terjedése elleni kormányzati fellépés jegyében – komoly mértékben megemelte a sör- és borfélék, valamint a skót whisky jövedéki adóját. 

A pubok különösen ez utóbbit tartják megbocsáthatatlan bűnnek, tekintve, hogy Darling maga is skót és köztudottan kedveli a whiskyt. Így nyilván nem véletlen, hogy a pénzügyminiszter kitiltását éppen saját edinburgh-i választókerületének egyik pubja, a Utopia kezdeményezte. 

Az ötletből mára országos kampány lett, és Darlingot csütörtöki brit sajtóbeszámolók szerint eddig kétszáz pub nyilvánította nemkívánatos vendégnek. A tiltakozáshoz csatlakozó ivók a pénzügyminiszter fényképével ellátott posztereket helyeznek el bejáratukon, "Kitiltva" felirattal. 

Ha az áprilisban kezdődő pénzügyi év költségvetését jelenlegi formájában elfogadja az alsóház, egy korsó sör 4 pennyvel, egy üveg bor 14 pennyvel, egy üveg skót whisky viszont 55 pennyvel (180 forinttal) lesz drágább. 

A kocsmárosok szerint ez az intézkedés alaposan célt tévesztett, mert elsősorban őket sújtja. Vendégeik ugyanis ettől még nem változtatnak ivási szokásaikon, viszont a pubok helyett majd a jóval olcsóbb szupermarketekben szerzik be alkoholszükségletüket. 

A Brit Sör- és Pubszövetség friss felmérése szerint hetente már most is átlagosan 27 - vagyis évente 1400-nál is több – pub kénytelen végleg lehúzni a redőnyt, főleg a tavaly országos hatályúvá vált dohányzási tilalom, valamint a meredeken emelkedő üzemeltetési költségek miatt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink