hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mianmar: drasztikus adók műholdvevőkre

  • MTI

A mianmari katonai junta a műholdvevők adójának drasztikus emelésével próbálja a lakosságot leszoktatni a külföldi hírcsatornák nézéséről.

A műholdvevő-adót az eddigi öt dollárról (863 forintról) minden előzetes bejelentés nélkül 800 dollárra (mintegy 138 ezer forintra) emelték, amely a legtöbb mianmari számára megfizethetetlen összegnek számít. Egy átlagos állami iskolai tanár éves fizetésének háromszorosát kitevő összegről a lakosok akkor szereztek csak tudomást, mikor a postán meg szerették volna hosszabbítani a műholdvevőkhöz szükséges engedélyeket.

Mianmarban a legtöbb középosztálybeli háztartásban valamint a boltokban is műholdvevők segítségével nézik a nemzetközi sporteseményeket, szappanoperákat. A katonai rezsim által erősen ellenőrzött médiában meg nem jelenő hírek is külföldi műholdas forrásokon keresztül jutnak el nézőkhöz.

A megemelt adó befizetésének határideje január végén jár le, aki addig nem rendezi tartozását háromdollárnyi mianmari kyat (közel 600 forint) büntetést kell fizetnie.

Ezért a lakosság közül sokan feladni kényszerülnek a műholdas adások vételét, bár sokak a büntetést is megkockáztatva inkább továbbra is megtartják műholdvevőiket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink