Szórakozottabb volt, mert elfelejtett adót fizetni

Megosztás Tetszik

A magyar polgár adózáshoz való viszonya ambivalens. Nem szeret adózni. Mikor fogjuk belátni, hogy az adócsaló az nem egyszerűen ügyes, vagyis az adócslás nem bocsánatos bűn? Az adótudatosságot javítani kell! Ebben sokunknak találni szerepet, kezdve az értelmiségi réteggel egészen a különböző intézményekig.

A magyar polgár adózáshoz való viszonya ambivalens. Nem szeret adózni. Ezt persze normálisnak tekinthetjük, hiszen túlzás lenne, ha még örülne is annak, hogy a pénze egy részét „be kell adni a közösbe”. Ezzel szemben elvárná, hogy a társadalom színvonalasabb szolgáltatást nyújtson. Jobb utat, iskolát, gátat, egészségügyi ellátást, biztonságot, közigazgatást igényel. A kettő között azonban ellentmondás feszül. A társadalom közös költségeinek fedezetét a beszedett adók biztosítják. Ha kevés az adó, a költségvetés nem képes megfelelő „ellátást” közvetíteni. (Hitelből ugyan ideig-óráig finanszírozhatók bizonyos kiadások, ez azonban a kamatok miatt drága, ráadásul ideiglenes megoldás.)

Meg kellene győzni magunkat arról, hogy adózni nem pusztán rossz, hanem szükséges rossz (mint a pártpolitika: nem szeretjük, de akkor is a demokrácia egyik legfontosabb biztosítékát nyújtják). Hazánkban az adóelkerülésnek komoly történelmi hagyományai vannak. Tatárnak, töröknek, labancnak, szovjeteknek nem adózunk. Hazafiságból. Annyira belénk ívódott, hogy most, amikor a magyar nemzet valóban saját maga dönt(ött) a sorsáról, a reflexek ezen a téren a régiek. Hogy lehetne különben, hogy minden megtermelt ötödik forint után nem adózik senki? (Az adózatlan gazdaság méreteiről ennél durvább becslések is léteznek!)

Nálunk az adózás témakörével közel ötven évig nem is igazán találkoztak az emberek. A tervgazdaságban a vállalat adózott a saját tulajdonosának, keveredett az állam közhatalmi és a tulajdonosi jogosítványa. A magánszemélyek túlnyomó többsége a saját adózását nem is ismerte.

A polgári tudat, öntudat alapja, hogy nemcsak elszenvedője, hanem alakítója, fenntartója, résztvevője vagyok a társadalomnak. Ebben pedig az adózás kulcskérdés. Mikor fogjuk belátni, hogy az adócsaló az nem egyszerűen ügyes (bocsánatos bűn), ellenkezőleg, mindannyiunkat meglop, a közjó rontója? (És ebből a szempontból másodlagos kérdés a jól ismert kifogás, hogy mire költik, mennyit lopnak belőle.) Olyan költségvetés amúgy sincs, amelyik mindenkinek egyformán jó. Ráadásul a döntéshozókat mi választjuk, még ha komoly áttételeken keresztül is. Az adóeltitkolás ezen a gondon egy jottányit sem változtat!)

Az adótudatosságot (lassan elfogadottá válik ez az erőltetett, művi kifejezés) javítani kell! Ebben sokunknak találni szerepet, kezdve az értelmiségi réteggel a különböző intézményekig. (A legjobb nevelés a példamutatás. Ez akkor is igaz, ha az embert hülyének nézik, amikor elszámolási kötelezettség nélkül is számlát kér.) Bizonyos törekvéseket már láthattunk. Az APEH füzetet készítetett a középiskolásoknak azzal az igénnyel, hogy legalább egy osztályfőnöki órát ennek a kérdésnek szenteljenek. (Miért, hogyan, mennyit. Hetényi professzor rövid, közérthető munkája az adózás lényegéről.) A televízióban többször (nem elégszer) vetítették az Ember Tragédiája parafrázisát rajzfilmen (Hankiss, Nepp, Kopácsi – nevek az alkotók közül). A dr. Agy mintájára készült alkotás minden változtatás nélkül ma is ismételhető.

Sajnos ezek a törekvések kevésnek bizonyultak, s anyagiak hiányában kifulladtak. Az adórendszer egészének alkotója - alakítója a Pénzügyminisztérium. Talán ennek az intézménynek kellene sokkal aktívabbnak lennie ennek a kultúrának a propagálásában. Áldozhatna némi figyelmet a kormányzati kommunikációs központ, ahol még pénz is előteremthető magyarországi stratégiai kérdések tárgyalására. Természetesen itt nem arról van szó, hogy a ma már a szakértők számára is nehezen áttekinthető konkrét szabályrendszert ismertessék. Ez másik ügy. Az adózás lényegének közvetítésére gondolok, amelynek sikere segítheti a szürkegazdaság fehérítését, mindannyiunk közös érdekét. Nem mellesleg a társadalmi tudat javulásának más, általános hozadékai is lehetnek.

Jó lenne, ha a következő Márai idézet mihamarabb csak a múltra vonatkozhatna: „Sétáltam a márciusi napsütésben a Bástyán, benéztem az ismerős szobák némelyikébe, és arra gondoltam, ez a magyar felső tízezer nem volt rosszabb, mint más országokban a kivételezettek kasztja. Nem volt rosszabb, csak éppen szórakozottabb volt, mint amilyen volt a XX. században a francia vagy az angol felső tízezer: szórakozottabb volt, mert elfelejtett adót fizetni.”