hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vizsgálatot indított a GVH az egyik legnagyobb hazai repohár-forgalmazó ellen

  • adozona.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az egyik legnagyobb hazai repohár-forgalmazó ellen, mivel valószínűleg agresszív és megtévesztő gyakorlatot folytat a fogyasztókkal szemben – tette közzé honlapján a GVH.

A nemzeti versenyhatóság eljárást indított a Cup Revolution Szolgáltató Kft.-vel szemben, amely a partnerein keresztül számos hazai fesztivál, koncerthelyszín, vendéglátóhely és sportrendezvény műanyag pohár-visszaváltó (úgynevezett repohár) rendszerét biztosítja.

A Cup Revolution gyakorlata szerint a fogyasztók csak repohárban vásárolhatnak italt, a visszaszolgáltatásukkor azonban nem pénzt, hanem (lényegében mindenhol kizárólag repohárra váltható) tokent kapnak. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás kereskedelmi módszere – figyelemmel annak helyére, időzítésére és jellegére – pszichés nyomásgyakorlással torzíthatja a fogyasztók döntését, valamint a velük szembeni hatalmi helyzet kihasználásával korlátozhatja döntés-szabadságukat.

A versenyhivatal vizsgálata kiterjed a Cup Revolution reklámkommunikációjának egyes elemeire is, amelyek a poharak, illetve a visszaváltási rendszer környezetre gyakorolt hatásaira vonatkoznak. A vállalkozás bizonyos reklámállításai (például „A visszaváltható és mosható poharak használatával akár 80 százalékkal csökkenthető a rendezvények és vendéglátóhelyek hulladéktermelése.”) ugyanis feltehetően megalapozatlanok, a repoharak környezeti előnyeinek igazolására pedig a cég valószínűleg nem rendelkezik megfelelő bizonyítékkal.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/34/2022.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink