hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Másfél milliárd forintos pályázati lehetőség nyílt civil szervezeteknek

  • MTI/Adózóna

Csaknem másfél milliárd forintra pályázhatnak civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) szakmai pályázatain január végéig – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

A pénteken bejelentett szakmai pályázatokat öt kollégium Közösségi Környezet, Mobilitás és Alkalmazkodás, Új Nemzedék Jövőjéért, Nemzeti Összetartozás, Társadalmi Felelősségvállalás írta ki 295-295 millió forint értékben.

A pályázatok beadási határideje  kollégiumoktól függően január 29. és február 1. között lesz.

Az öt kollégiumnál a civil szervezetek százezertől négymillió forintig nyerhetnek el támogatást. A tavalyi tíz százalék önerővel ellentétben idén nem szükséges önrész a szakmai programokra kiírt pályázathoz, illetve "bizonyos feltételek teljesülése esetén" a határon túli szervezetek hazai társpályázó nélkül önállóan is pályázhatnak.

A pályázatok részletes feltételeiről a www.civil.info.hu információs portálon lehet tájékozódni.

Soltész Miklós arról is beszélt, hogy a civil szervezeteknek működési célra két hete nyílt meg a Nemzeti Együttműködési Alapban egy másik, 2,8 milliárd forint összértékű pályázati lehetőség, amelynek beadási határideje január 15-18. között lesz.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink