hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Júliustól nekik lesz ingyenes a KRESZ-tanfolyam és -vizsga

  • MTI/Adózóna

Ingyenes lesz a sikeresen teljesített KRESZ-tanfolyam és -vizsga július 1-jétől a 20 évnél fiatalabbaknak, a díjat utólag téríti meg az állam – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin közölte: a visszatérítés 25 ezer forintig igényelhető a B kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez; a tanfolyam elvégezhető hagyományos tantermi, vagy online, elektronikus formában.

A kedvezmény biztosítására a költségvetésben az idén és jövőre összesen 3,4 milliárd forint áll rendelkezésre.
    
Novák Katalin elmondta, hogy évente 50 ezer 20 évnél fiatalabb próbál KRESZ-vizsgát tenni, közölük 30 ezernek sikerül. Hozzátette, arra számítanak, hogy a jövőben nő a sikeresen vizsgázók száma.
    
Tájékoztatása szerint július 1-jén elindítják a www.kreszvizsga.ujnemzedek.hu oldalt, ahol minden, a programmal kapcsolatos információ elérhető lesz.

A fiatalok telefonon is érdeklődhetnek: az Új Nemzedék Központ a +36 30 711 0643 vagy a +36 30 711 8280 telefonszámon call centert működtet, hétfőtől csütörtökig 9-16, pénteken 9-14 között fogadják a hívásokat.
    
A visszatérítés menetéről a Magyar Államkincstár tud felvilágosítást adni. A tanfolyam és a vizsga díját postai és elektronikus úton lehet visszaigényelni.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink