hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Illegális állatszállítmányt találtak a pénzügyőrök az M44-es autóúton

  • MTI

Sertéspestis miatt karantén alá vont területről szállított harminc állatot egy furgonba zsúfolva egy román férfi, a pénzügyőrök az M44-es autóút egyik pihenőjében állították meg a járművet Békés vármegyében – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a pénzügyőrök rutinellenőrzés miatt állították félre a román furgont. A járőröknek feltűnt, hogy a dobozos raktér falába házilag kisebb nyílásokat vágták ki, a hátsó ajtót pedig drótokkal rögzítették. A raktérben sertéseket találtak. Az épphogy mozdulni tudó állatok egymás hegyén-hátán próbáltak helyhez és levegőhöz jutni, néhányuk ekkor már elpusztult.

A román férfi úgy nyilatkozott, hogy a sertéseket Magyarországon vásárolta, de azokhoz semmilyen okmányt nem tudott felmutatni, illetve állatszállítási engedéllyel sem rendelkezett.

A helyszínre érkező hatósági állatorvos megállapította, hogy a járműben harminc sertést zsúfoltak össze. Az állatok levegőhiánytól szenvedtek.

Mint kiderült, azon a településen, ahol a férfi megvásárolta a malacokat, sertéspestis miatt karantént rendeltek el. Az állatorvos ezért utasítást adott az állatok leölésére, hogy így akadályozzák meg a fertőzés továbbterjedését.

A NAV állatkínzás miatt feljelentést tett – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiküldetés nem saját gépjárművel

Lepsényi Mária

adószakértő

Magánszemély ingóságot értékesít

Lepsényi Mária

adószakértő

Egyéni vállalkozó, átalányadó

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 September
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink