hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kiemelten ellenőrzi az internetes kereskedelmet a fogyasztóvédelem

  • MTI

A hagyományos fogyasztóvédelmi ügyek, a jótállás és szavatosság mellett idén is a webáruházak, valamint a termékbemutatók ellenőrzése lesz a fogyasztóvédelem legjelentősebb feladata – mondta Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 reggeli műsorában.

Hangsúlyozta, hogy a kifogásolhatóan működő webáruházakat először nem bírságolják meg, csupán figyelmeztetik, többségük pedig igyekszik rendezni a problémákat.

Hozzátette, az internetes kereskedelmi vállalkozások ellenőrzését kibővítik, így a tavalyi csaknem 800-nál is több vizsgálatra lehet számítani idén.

Keszthelyi Nikoletta kiemelte a termékbiztonság jelentőségét: a veszélyes áruk – játékok, tanszerek, sporteszközök – kiszűrése a családok védelmét szolgálja, az idősek érdekeit pedig a termékbemutatók ellenőrzésével védi a fogyasztóvédelem.

A termékbemutatókhoz köthető bejelentések száma jelentősen visszaesett tavaly, amit a helyettes államtitkár szerint többek között a jogszabályi háttér változásának és a rendőrség segítségének köszönhető.

Hangsúlyozta azt is, hogy a fogyasztóvédelmi ügyeket már járási szinten is fogadják, így a vásárlók egyszerűbben és gyorsabban kérhetnek segítséget.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink