hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Zártkertek: kétmilliárd forintos megújítási program indul

  • MTI

Kétmilliárd forintos keretösszeggel idén tavasszal újra indul a zártkert megújítási program – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton a Vas megyei Oszkón, a helyi Hegypásztor Kör gyümölcsoltó rendezvényén.

A program célja, hogy a falvakban és kistelepülések határában lévő zártkertekben újra induljon a hagyományos gazdálkodás, őshonos gyümölcsfajtákat telepítsenek az emberek, a termésből pedig minél jobb minőségű helyi termék készüljön – mondta a miniszter.

Hozzátette: azok az önkormányzatok amelyek zártkerti területek elektromos hálózatának fejlesztését tervezik, megemelt összegű támogatásra számíthatnak, fejlesztésenként 10 millió forint helyett 20 millió forintra pályázhatnak.

Nagy István emlékeztetett arra, hogy a zártkerti revitalizációs programot még 2015-ben a Tanyafejlesztési Program keretében indította a szaktárca, 2017-ben pedig már önálló programként zajlott, szintén kétmilliárd forintos keretből.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink