hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vizsgáztak a fűszernövények

  • adozona.hu

A Szupermenta program legfrissebb terméktesztjén cserepes mentákat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A tíz, közvetlen fogyasztásra szánt fűszernövény között a bors- és fodormenta mellett különböző aromával rendelkező, nemesített változatok is szerepeltek. A termékteszt megnyugtató eredménnyel zárult, ugyanis minden menta megfelelt a követelményeknek, olvasható a Nébih honlapján.

A Szupermenta jubileumi, tizedik évében a cserepes menták tesztjére is sor került. A menta fűszer- és gyógynövényként egyaránt ismert: jellegzetes aromájának, valamint jótékony hatásainak köszönhetően nagy népszerűségnek örvend. A Szupermenta legfrissebb tesztjén összesen tíz, közvetlen fogyasztásra szánt cserepes mentát vizsgáltak meg. A nyolc magyar és két olasz származású növényt két hazai termelőtől, valamint egy kertészetből és egy nagyobb kereskedelmi egységből gyűjtötték össze a szakemberek. Fajtájukat tekintve a jól ismert bors- és fodormenta mellett nemesített változatok is helyet kaptak az összehasonlító vizsgálatban, így egy-egy alma, citrom, csoki, marokkói, narancs és rágó mentát is teszteltek.

A Nébih laboratóriumában a szakemberek ellenőrizték a növényvédőszer-maradék és a nehézfémek esetleges jelenlétét, ugyanis ezekből kiderül, ha nem megfelelő körülmények között termesztették a növényeket. A mentákban lévő mikro- és makroelemeket szintén vizsgálták. Megnyugtató eredmények születtek: a laboratóriumi mérések alapján a szakemberek mindent rendben találtak.

A hatósági felügyelők a két hazai termelőnél helyszíni ellenőrzést is tartottak. Megvizsgálták a termelés körülményeit, valamint a címkézést és a nyomonkövethetőséget. Mindkét termelő „kiválóan megfelelt” minősítést szerzett.

A cserepes menták jelölésvizsgálata sem maradhatott el. Tekintettel arra, hogy közvetlen fogyasztásra szánt termékekről van szó, a felügyelők ellenőrizték a menták nyomonkövethetőségét és a kötelező jelölések, például a származási ország feltüntetését. Az ellenőrök ebből a szempontból szintén megfelelőnek találták a fűszernövényeket.

A Szupermenta-tesztek népszerű mozzanata a kedveltségi vizsgálat, melyen szakértő és laikus kóstolók pontozzák a termékeket. A résztvevők értékelése alapján az első három helyezett menta mindegyike az Iván Virág Kft. termékei közül került ki. A dobogó legfelső fokára a Rágó Menta „állhatott”, második lett a Fodor Menta, harmadikként pedig a Narancs Menta végzett.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink