hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vissza nem térítendő támogatás mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

  • MTI/Adózóna

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak napelemes rendszerek telepítéséhez a mikro-, kis- és középvállalkozások, egy beruházáshoz 1,5 és 3 millió forint közötti összeget lehet elnyerni, a rendelkezésre álló keretösszeg 15 milliárd forint.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében jelent meg a pályázati felhívás pénteken, a támogatási kérelmeket június 17-e és 2020. szeptember 30-a között lehet benyújtani – mondta a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a pályázatot bejelentő pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
    
Rákossy Balázs kiemelte: a korábbiakhoz képest radikálisan egyszerűsített a költségstruktúra és az elszámolás.
    
A pályázat kis kapacitású, a saját áramfogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer telepítését támogatja – ismertette Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette: a program hozzájárul a vállalkozások fenntartható rezsicsökkentéséhez, növekvő energetikai függetlenedéséhez és a klímavédelemhez.
    
Rákossy Balázs felidézte, hogy a Ginop 2700 milliárd forint támogatással segíti a kis- és középvállalkozások gazdaságfejlesztését különböző területeken 2014 és 2020 között. Ezen belül energiahatékonyságra 60 milliárd forint áll rendelkezésre, ennek majdnem felére már megjelentek a pályázatok. A keretet épületek, valamint gazdasági-termelési folyamatok energiahatékonysági korszerűsítésére fordítják.
    
Az államtitkár hangsúlyozta: a pénteken megjelent pályázat a vállalkozói igények felmérésén alapul. A közép-magyarországi régió kivételével az egész országból lehet jelentkezni.
    
Kaderják Péter ismertette: a pályázati lehetőség 7,5 és 15 kilowatt névleges teljesítmény közé eső rendszerekre vonatkozik és a saját fogyasztás kiváltását szolgálja. A támogatás mértéke kilowattonként 200 ezer forint.
    
Az éves áramszámla-megtakarítás 400-800 ezer forint a projekt méretétől függően, a berendezés legalább 25 éves élettartama alatt. Így a támogatás lényegében négy évnyi áramszámla összegét adja oda a vállalkozásoknak előre, ezzel segítve a beruházás megvalósítását – fogalmazott az államtitkár.
     
A pályázók három lezárt, teljes üzleti évvel rendelkező, kettős könyvvitelt vezető mikro- kis- és középvállalkozások lehetnek. Olyan épületek korszerűsítéséhez kérhető támogatás, amelyek az elmúlt egy évben használatban álltak és volt áramfogyasztásuk – jelezte.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink