hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Villámcsapás, felhőszakadás, jégeső – csaknem milliárdos kárt okozott a hétvégi vihar

  • MTI

Egymilliárd forintot megközelítő károkat okozhattak a hétvégi viharok, intenzív esőzések; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak.

Az Aegon Biztosító az MTI-t arról tájékoztatta, hogy csütörtöktől kedd reggelig csaknem 2300 kárbejelentés érkezett, a becsült kárösszeg 401 millió forint. A bejelentések nagy részét jégverés, beázás, felhőszakadás és vihar által okozott károk miatt tették az ügyfelek, de gyakoriak voltak a villámcsapás miatti kárbejelentések is. Jellemzően az épületek tetőszerkezetében, falazatában keletkeztek sérülések, de tetemesek a gépjárműveket érintő károsodások is.

A legtöbb bejelentés Budapestről, Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár megyéből érkezett.

Az Aegon arra számít, hogy a kárbejelentések száma jelentősen emelkedni fog a következő napokban, a tapasztalatok szerint ugyanis az emberek először a kármentéssel vannak elfoglalva, és csak ezután fordulnak a biztosítójukhoz.

A biztosító közölte azt is, hogy a július 9–10-i viharok miatt már több mint ötezer kárbejelentés érkezett. A két hétvégét összesítve a teljes becsült kárérték elérheti a kétmilliárd forintot.

A Groupama Biztosítóhoz mintegy 900 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett az elmúlt négy napban, a becsült kárösszeg megközelíti a 300 millió forintot – közölte a biztosító az MTI-vel.

A bejelentések 38 százalékát felhőszakadás, 29 százalékát vihar, 19 százalékát villámcsapás, 8 százalékát jégverés miatt tették az ügyfelek. Az elmúlt napok esőzései, viharai erőteljesen érintették Budapestet és Pest megyét, az összes kárbejelentés 36 százaléka innen érkezett a Groupamahoz.

A biztosító tapasztalatai alapján csökkenő mértékben, de a következő napokban még emelkedik majd a bejelentett károk száma.

A Groupama összesítése szerint az idei „viharszezon” okozta károk nagysága eddig meghaladta az 1 milliárd forintot.

A Generali Biztosító tájékoztatása szerint július második és harmadik hétvégéjének viharai után eddig csaknem 5500 bejelentés érkezett, összesen 1,5 milliárd forint értékben.

A Generali adatai szerint a július 9. és 13. közötti viharok leginkább Budapestet, valamint Pest, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyét érintették, a települések között Tata, a kerületek közül Budapest XX. és XXI. kerülete szenvedte meg leginkább a viharokat. Az elmúlt hétvége után Budapest mellett Debrecen is felkerült a dobogóra a károk számát tekintve.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink