hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vesztegetésgyanús röszkei pénzügyőrök

  • MTI/Adózóna

A Röszkei Határkirendeltség nyolc jelenlegi és volt pénzügyőrét hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A hivatásos pénzügyőrök a gyanú szerint rendszeresen jogtalan előnyt kértek és kaptak a fuvarozóktól – közölte Waltner Rolland főügyészhelyettes csütörtökön.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség – több rendőri szerv támogatásával – szerdán tizennégy helyszínen, köztük a Röszkei Határkirendeltség hivatali helyiségeiben tartott házkutatást, majd nyolc jelenlegi, illetve már leszerelt pénzügyőrt és egy civilt hallgatott ki gyanúsítottként. A határállomáson szolgálatot ellátó pénzügyőröktől több ezer eurót foglaltak le - írta a főügyészhelyettes.

Az ügyészség két gyanúsított előzetes letartóztatására tett indítványt, erről csütörtökön dönt a bíróság.

A közlemény szerint bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folyik az eljárás.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink