hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Versenyhivatali figyelmeztetést kapott az otthonterkep.hu portál működtetője

  • adozona.hu

A GVH megállapította, hogy az otthonterkep.hu weboldalt működtető Mapsolutions Zrt. megtévesztette a fogyasztókat, amikor reklámjaiban azt állította: több mint 455 000 ingatlan (illetve ingatlanhirdetés) található az oldalon. A vállalkozás ugyanis nem tudta igazolni állítását, közölte a GVH.

A hatóság – figyelemmel arra, hogy a vállalkozás kkv-nak minősül – figyelmeztetésben részesítette a céget. Emellett határozatában kötelezte a társaságot, hogy alakítson ki olyan belső eljárásrendet, amely biztosítja a versenyjogi előírásoknak történő megfelelést minden általa üzemeltetett portálon, majd e kialakított működési rendnek megfelelően vizsgálja felül kommunikációját az otthonterkep.hu portálon.

A versenytörvény értelmében a GVH a kis- és középvállalkozások első alkalommal megvalósított jogsértése esetén bírság kiszabása helyett figyelmeztetést is alkalmazhat, ha a jogsértés nem közbeszerzési kartell keretében, uniós jogot sértve vagy sérülékeny fogyasztók kárára történik. A versenyhatóság utólag ellenőrzi, hogy a vállalkozás megfelelően teljesítette-e az előírtakat, és mulasztás esetén bírságot is kiszabhat.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/36/2018.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink