hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vádlott lett az internetes adócsalási ügy tanújából

  • MTI

Az ügyészség ejtette a vádat egy költségvetési csalással vádolt nő ellen, a Zalaegerszegi Járásbíróságon folyó perben tanúként szereplő ismerőse ellen viszont eljárás indult, miután kiderült, hogy ő értékesített több millió forint értékű árut internetes portálokon a nő adataival.

A Zalaegerszegi Törvényszék szombati közleménye szerint eredetileg azzal vádolták a nőt az ellene tavaly tavasz óta zajló perben, hogy két internetes aukciós portálon 2009-ben és 2010-ben több mint 2300 terméket adott el összesen közel 15 millió forint értékben, de nem fizette meg teljesen az ebből származó mintegy nyolcmillió forint adót.

A nő a bírósági vallomásában elmondta, hogy az aukciós portálokon két felhasználói neve is volt, s ezek közül az egyiket jóhiszeműen átadta barátnője férjének. A férfi korábbi regisztrációs kódját ugyanis - trágár megnyilvánulásai miatt - zárolta a portál.
Attól kezdve a nő kódját kizárólag a barátnő férje használta az internetes netes kereskedéshez, a vádlott csupán egy ideig átutalta a férfi helyett az értékesítési jutalékokat a portál üzemeltetőjének. Ezeket az összegeket mindig meg is kapta a barátnőjétől vagy a kódot használó férjétől.

A költségvetési csalással vádolt asszony arról is beszámolt, hogy könyvelő segítségével adóbevallást is készített, de abban a vádban szereplő összegnél kevesebb bevételt vallott be. A bíró kérdésére, hogy ezt eddig miért nem mondta el, a nő azt mondta: nem gondolta, hogy ebből "ekkora dolog lesz".

A járásbíróság tanúként hallgatta meg a perben a vádlott barátnőjének férjét, aki elismerte, hogy ő folytatta az értékesítést a nő kódját felhasználva. A bíró figyelmeztette, hogy ezzel saját magát bűncselekmény elkövetésével vádolja meg, ezért nem köteles vallomást tenni, de a következményeket vállalva a férfi folytatta a vallomástételt.

Azt hangsúlyozta, hogy ő és a vádlott a közös könyvelőjükkel készíttettek adóbevallást, de szerinte a könyvelő rosszul végezte a munkáját, ezért is kellett mindkettőjüknek önrevíziót végezni.

A bíróság szakértői vizsgálatokat rendelt el, amelyek alapján bizonyítottá vált, hogy ki, mikor, milyen felhasználónévvel és honnan jelentkezett be a portálra. Ezek alapján az ügyész ejtette a költségvetési csalás bűntettének vádját a nővel szemben, aki összesen 145 ezer forint bevételt ért el, ennek adóját pedig meg is fizette.

A vádlottal szemben a büntetőeljárást pénteken jogerősen is megszüntették, a tanú ellen azonban büntetőeljárás indult, amelyben már gyanúsítottként hallgatták ki.

Tb-konferencia 2015.01.21-én, gyakorlati kérdésekkel, szakértői válaszokkal!
http://konferencia.hvg.hu/hvg-tb-konferencia.html

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink