hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vádalkut kötött az ügyészséggel egy korrupcióval vádolt volt miniszter Romániában

  • adozona.hu
1

Vádalkut kötött a korrupcióellenes ügyészséggel (DNA) a volt közlekedési miniszter, Relu Fenechiu, akit parlamenti képviselői minőségében elkövetett pénzmosással és befolyással való üzérkedéssel állítottak ismét bíróság elé – közölte pénteken a vádhatóság.

Fenechiu börtönben ül, minthogy 2014 januárjában öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélték az úgynevezett Transzformátor-ügyben. A liberális politikust hivatali hatalommal való visszaélésben találták vétkesnek, amiért cégei a 2000-es évek elején (amikor még Fenechiu önkormányzati képviselő volt) használt transzformátorokat „sóztak rá” az állami áramszolgáltató vállalatra, drágábban, mintha újak lettek volna.

Most azzal vádolják, hogy 2012 és 2014 között, amikor a Ponta-kormány minisztere volt, és javában zajlott ellene a Transzformátorper, 15 százalékos részesedést kért és kapott egy szoftvercégtől, amelynek segített több millió eurós szerződéseket kötni az igazságügyi minisztériummal és egy állami gyógyszeripari vállalattal.

A politikus beismerte bűnösségét, és a vádalku részeként további 3 és fél éves börtönbüntetésben is kiegyezett az ügyészekkel. Az ügyben a bukaresti törvényszék hivatott dönteni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
senki01

A külügyér-apuka ugyanezt csinálta.....

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink