hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vád alatt az adó- és járulékcsaló

  • adozona.hu

Egy kecskeméti férfi éveken át strómanok nevén lévő cégekkel működtetett csárdákat és pizzériát. Az adó- és járulékfizetést elkerülő férfi és tizenkét társa ellen a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói vádemelést javasolnak a Bács-Kiskun megyei Főügyészségnél.

A 47 éves férfi Kecskeméten egy csárdát és egy pizzériát, Budapesten pedig egy csárdát irányított. A működtetésben édesanyja és kecskeméti társa segítette. A gyanú szerint az üzemeltetéshez strómanok nevén lévő cégeket használtak fel. Ezek a gazdasági társaságok ugyan benyújtottak bevallásokat, hogy a valós működés látszatát keltsék, de sem a bevallott adókat, sem a kétszáz alkalmazott utáni járulékot nem fizették be az államkasszába. Mivel a cégek vagyonnal nem rendelkeztek a tartozás végrehajtása sem vezetett eredményre.

Ha az aktuálisan használt cég nagyobb köztartozást halmozott fel, máris egy újabb társaságot vontak be a működtetésbe, és így tovább növelték a köztartozásokat. Ennek a folyamatnak vetettek véget a pénzügyi nyomozók 2013 őszén, amikor egy időpontban húsz helyszínen tartottak házkutatásokat. A férfit és két társát őrizetbe vették.

A nyomozás adatai szerint a fiktív cégeknek bérbe adott csárdákat és pizzériát valójában mindvégig a férfi irányította. Célja az volt, hogy a vendéglátásból befolyó bevételhez adók és járulékok fizetése nélkül jusson hozzá.

A pénzügyi nyomozók a költségvetést ért csaknem 260 millió forintos kár megtérülése érdekében két csárdát és további ingatlanokat, valamint készpénzt zároltak több mint 400 millió forint értékben.

A férfivel és tizenkét társával szemben üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, illetve közokirat-hamisítás miatt javasolnak vádemelést.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink